brusszel


Mikor jönnek az új mobilszolgáltatók?

Jövőbe tolt mobiltervek
Figyelő Online - Jandó Zoltán
2013.03.14  12:25   
mail
nyomtatás
Elmaradt a várt virtuálisszolgáltató-dömping tavaly a hazai mobilszektorban.
Bár az Média és Hírközlési Hatóság (ma már NMHH) a mobilpiaci verseny fokozására törekedett azzal, hogy tavaly januárban zárult frekvenciatenderén megteremtette a lehetőségét egy negyedik, saját hálózattal rendelkező (inkumbens) mobilszolgáltató piacra lépésének, a szervezet törekvése látszólag fordítva sült el. Több szakértő szerint ugyanis az állami mobilcég körüli jogi hajcihő igencsak megnehezíti az úgynevezett virtuális (már működő saját infrastruktúrával rendelkező cégek hálózatát használó) szolgáltatók rajtját.

Tavaly év elején úgy festett, hogy 2012-ben akár 3-4 új, ilyen modell szerint működő társaság is elrajtolhat a magyar mobilhang piacon. Végül azonban csak két kiskereskedelmi lánc, a Tesco és a Lidl lépett be az ágazatba, és a szektorra jellemző bizonytalanság miatt nagyon úgy fest, hogy az idei első félévben sem gyarapodik tovább a kínálati oldal.

Pedig a két lánc példája azt mutatja, hogy egyes szegmensekben lehet keresnivalója az új belépőknek. A Tesco és a Lidl az évek óta rohamosan szűkülő feltöltőkártyás (prepaid) piacon egy esztendő alatt nagyjából 100 ezer ügyfelet szerzett, s együttes részesedésük megközelítette a 2 százalékot. A két társaság ráadásul 2013-ra is dinamikus növekedést vár.

További részletek a Figyelő 11-dik számában.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200