brusszel


Sorban állnak az ír kötvényekért

Figyelő Online
2013.03.13  12:27   
mail
nyomtatás
Jelentős piaci kereslet volt szerdán Írország tízéves lejáratú államkötvényei iránt. Az ország először bocsát ki ilyen hosszú lejáratú papírt azóta, hogy 2010-ben állami mentőhitelre kényszerült.
Az értékesítést ismerő banki forrás a Dow Jones hírügynökségnek elmondta: mintegy két órával az ajánlati könyv megnyitása után már 7 milliárd eurónyi kereslet érkezett. Írország a szekértők szerint 2,5-3 milliárd euró körüli összeget értékesíthet.Írország a nagy keresletre való tekintettel már csökkentett a kibocsátás javasolt hozamszintjén, amelyet így a referencia eurókamatcsere-hozam felett 240 bázisponttal állapított meg. Ezzel a hozamszint a hasonló lejáratú spanyol és olasz papírok másodpiaci referenciahozama alatt lehet.

"A befektetők vevők az ír történetre. Sikertörténetnek tartják a mentőcsomag után" - fogalmazott Lyn Graham-Taylor, a Rabobank szakértője. Írország 2014-ben már teljes egészében a piacról kívánja finanszírozni államadósságát, az idén összesen 10 milliárd eurónyi kötvénykibocsátást terveznek.

Írországot 2010-ben az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 85 milliárd eurós mentőcsomagja mentette meg az államcsődtől. A hitel azt követően vált szükségessé, hogy az ír bankrendszer összeomlása, és az állami bankmentések folytán az ír államadósság - a válság előtti 25 százalék körüli szintről - markánsan, a bruttó hazai termék 106 százalékára emelkedett.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200