brusszel


A legszebb öröm a gólöröm

A Figyelő heti elemzője Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője
Figyelő Online - Horváth Ákos
2013.03.15  10:00   
mail
nyomtatás
Adidas. Jól teljesített a sportszergyártó, pedig a 2005-ös Reebok-ügylet után még mindig borultak ki csontvázak a szekrényből. Szerencsére a többi részleg azonban olyan jól teljesített, hogy a részvények valósággal hasítanak!


Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője

Sípszóval indult a március 7-i munkanap az Adidasnál, amikor is megjelent a társaság 2012 utolsó negyedévére vonatkozó gyorsjelentése. A cég az egyik legkiválóbb játékos volt a német tőzsdeindex, a DAX csapatában, hiszen az árfolyam az év eleje óta 13 százalékkal emelkedett, ez a második legjobb teljesítménynek bizonyult.

Pedig a múlt évben komoly kihívásokkal nézett szembe a sportcég, ennek nyomait ezúttal is érezhettük a pénzügyi sorokon. A vállalatvezetés még 2005-ben vásárolta meg 3,8 milliárd dollárért a Reebokot – vélhetően nem ez volt életük legjobb húzása. Először 2012 áprilisában került a Reebok indiai divíziója a sportmagazinok címlapjára. A gyanú szerint két vezető is fiktív termékértékesítéseket könyvelt el, és más módon is manipulálta a cég kimutatásait, ezzel komoly pénzügyi és erkölcsi veszteséget okozott a vállalatnak.

Tavaly szeptemberben aztán jött az újabb feketeleves. A Reebok a világ egyik legnagyobb sportpiacának számító NFL-licencet (észak-amerikai fociliga) csak úgy átengedte az ősi rivális Nike-nak, ennek következtében a 2015-re tervezett 3 milliárd eurós árbevételi terv 1 milliárddal csökkent (évi 200-250 millió dolláros szponzori szerződésről van szó), a profitban azonban mindez csak 5-6 százalékos visszaesést jelent éves szinten. A márka másik fontos piacának számító NHL-ben (észak-amerikai jégkorongliga) pedig javadalmazási viták miatt úgynevezett lockoutra került sor, ennek eredményeképpen a jégkorongszezon az októberi időpont helyett csak idén januárban startolt. Ez kedvezőtlenül érintette az Adidas bevételi számait is.

Felmerül a kérdés: ilyen hendikeppel hogy lehet versenyt nyerni? A válasz a többi divízió erejében rejlik. A társaság által szezonálisan leggyengébbnek tartott negyedik negyedéves nettó profit részvényenként 6 centes mínuszt mutatott, a Reebokhoz kapcsolódó 265 millió eurós egyszeri leírásnak köszönhetően (a piac ennek a duplájára számított). A cég árbevétele ezzel szemben 4 százalékkal bővült. Ebben komoly szerepe van az ázsiai értékesítések felfutásának és a TaylorMade márkanevű golfdivíziónak. Utóbbi esetében a 2015-re prognosztizált bevételi terv már majdnem teljesült tavaly.



A menedzsment 2013-as előrejelzésében rekordszintű árbevételi terv szerepel, továbbá az idei 8 százalékos üzemi fedezet (üzemi/üzleti eredmény és az árbevétel hányadosa) 1 százalékkal hízhat az áremelések hatására. Hamarosan indul a 2014-es brazíliai foci-vb és a 2016-os olimpia is, e két nagy esemény szintén vaskos összegekkel járulhat az Adidas kasszájához.

Nemrég a legnagyobb rivális Nike orra alá tört borsot az Adidas. Az angol Arsenallal kötött 25 millió fontos szerződésnek köszönhetően a 2014/15-ös szezonban már Adidas logós mezben vonulnak ki az ágyúsok az Emirates pályájára. Ezek eladásából pedig jelentős bevételre tehet szert a cég, ugyanis Arsène Wenger csapatának mezét mintegy 800 ezer szurkoló veszi meg évente. Ennél többet csak a Barcelona és a Manchester United értékesít a Nike-kal karöltve. A jelenlegi mezárak 45-50 font körül mozognak. Ha az alsó értékkel számolunk, akkor ez 11 millió fontos pluszt jelentene, a többi ajándéktárgyról már nem is beszélve.

Ezzel azonban még nem ér véget a Premier League csapatainak mustrája, hiszen a piaci pletykák szerint egy másik londoni klubnál, a Fulhamnál is kopogtattak az ajtón szerződéskötés végett. Igaz, a szurkolótábor nagysága nem ér az Arsenal nyomába, de ettől még ez az üzlet is jócskán hozhat a konyhára.

Ha már a pozitívumoknál tartunk, akkor meg kell említenünk, hogy a menedzsment 35 százalékkal megemelte a 2012-es osztalék mértékét. Az 1,35 eurós kifizetés 1,7 százalékos hozamnak felel meg, ettől ugyan nem kell hátast dobni, de még így is jóval több, mint a reál- és nominális értelemben is mínuszos német kötvényhozamok. Ráadásul, ha a jelenlegi 450 millió eurós készpénzállományt kifizetnék, akkor részvényenként 2,15 euróra hízna a múlt évi osztalék, bár erre csak mérsékelt esély látszik.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Félelmek és tények

Lánczi Tamás személyes álláspontja

Családi pótlék itt és ott

Kiszelly Zoltán nézőpontja

Pontozással nyert az EU

Kína igen ügyesen Oroszországot használja fel saját érdekei előmozdítására

A holland választás tanulságai: „jó” populizmus és mélyreható vita

A hollandok elmúlt 15-20 éve azt mutatja meg nekünk, hogy az olykor késhegyre menő vitáknak komoly hozadéka van

top200