Mivel ez ma már inkább csak a múlt, nézzük meg egy klasszikus példán, hogyan épült fel egy mára már kellemetlen örökségként beragadt, 160 forintos árfolyam mellett felvett frankhitel. Lócsiszár József 44 éves hangmérnök 2008 nyarán la-kást szeretett volna venni 20 millió forintért a II. kerületi Gül Baba utcában. Bár már bőven lehetett hallani az amerikai jelzálogválságról, a hazai kereskedelmi bankok még lazán hiteleztek. Akár 80 százalékos loan to value (hitel/ingatlanérték) arányig is mertek kölcsönözni, azaz a Gül Baba utcai 55 négyzetméteres lakásra mint fedezetre 16 millió forint hitelt is kínáltak. Az eladó (Baumstark Ferenc) forintban kérte a lakás árát.

Lócsiszár elment a bankjába, és két lehetőséget kapott. Felvehetett volna 16 milliós forinthitelt 10 százalékos kamat mellett, amelyet 4 milliós önrésszel kellett csak kiegészítenie. Illetve úgyis dönthetett, hogy 4 százalékos kamaton, 160 forintos árfolyam mellett inkább 100 ezer franknyi hitelt vesz fel, ami szintén 16 millió forintot ért, és ezt fejelte meg a saját 4 milliójával. Lócsiszár eléggé el nem ítélhető módon a kisebb kamatot, az alacsonyabb törlesztőt választotta, még akkor is, ha esetleg a banki ügyintéző megfelelő módon tájékoztatta az árfolyamkockázatról. Az más kérdés, ha valójában ezt bagatellizálta, nem tájékoztatott megfelelően!

A VÁSÁRLÁS
Lócsiszár József az eladónak forintban fizetett. Ezért, bár 100 ezer franknyi hitelt vett fel, azt egy pillanatig sem látta a svájci devizában, a banki konstrukciónak megfelelően a frankot a pénzintézet azonnal átváltotta a magyar fizetőeszközre, és Lócsiszár rögtön a 16 millió forintnyi casht utalta Baumstarknak. Lócsiszár ezzel megvette az örökpanorámás lakást, és megkezdte pénzintézetének a frankhitel törlesztését. A bank kérhette volna svájci devizában is a havi törlesztőket, de ahogy a legtöbb magyar lakossági ügyfélnek, így Lócsiszár Józsefnek sem volt frankjövedelme. Forintban járt a fizetése, abban jöttek az eseti megbízások díjai, így ha a svájci fizetőeszközben kellett volna törlesztenie, akkor minden hónapban elzarándokolt volna a bankjához, és forintjáért vett volna frankot, s azzal törlesztett volna. A hitelintézet leegyszerűsítette ügyfele életét, a mindenkori frank/forint árfolyamon eladta automatikusan ügyfelének a törlesztéshez szükséges frankot, és ezt az összeget küldte el sárga csekken Lócsiszárnak. Mindez egyszerű, logikus, igazságos konstrukció is lehetett volna, de mivel szép lassan a 160 forintos frank 240-ig drágult, leginkább persze fájdalmas lett.

GONDOLKODJUNK!
A sokféle tranzakcióban magánszemélyeink csak forinttal találkoztak, de vajon felvethető-e az a gyanú, hogy itt nem is frankhitelről volt szó? Aki józan paraszti ésszel visszaréved a múltba, hamar beláthatja, hogy ez logikai úton is tökéletesen valószerűtlen felvetés. Amikor az euró-, illetve a svájcifrank-források kamata lényegesen alacsonyabb volt, mint a forinté, ráadásul sokáig a magyar fizetőeszköz gyakorlatilag folyamatosan erősödött az említett devizákkal szemben, hatalmas, kezelhetetlen vesztesége keletkezett volna a magyar pénzintézeteknek abból, ha devizahitelről beszélnek, de közben forinthitelt adnak. Nem ez történt, sőt éppen a devizahitelezés felfutásának időszakában volt a legnyereségesebb a magyar bankrendszer. Az összeesküvés-elméletekben hívők persze akár gondolhatják azt is, hogy valamikor 2008-ban a későbbi forintgyengülést pontosan ismerő pénzintézetek megvilágosodtak, és onnantól forintalapon hiteleztek és kaszáltak. Nos, a számok nem ezt mutatják. Minderről még 2011 végén a Magyar Bankszövetség tartott egy szakmai háttérbeszélgetést, ennek prezentációi alapján igyekszem bemutatni az újból fellángoló viták és vádaskodások kapcsán a folyamatot.

NYITOTT POZÍCIÓ
Az a vád, miszerint a bank azt mondja, hogy frankalapon hitelez, de valójában ő forintforráson, forintkockázatot fut, szakmai nyelven így szól: a hitelintézetnek devizanyitott pozíciója van. Mindezt igen sokan ellenőrzik Magyarországon. Minden banknak minden egyes nap ezeket az információkat le kell adni a Magyar Nemzeti Banknak, és bár valóban vannak eltérések, jellemzően 98-99 százalékos az egyezés, vagyis inkább csak technikai különbségről beszélhetünk. A napi jelenté-seket az MNB nemcsak gyűjti, de ellenőrzi is, ugyanezt minden banknál a saját könyvvizsgálónak és a kockázatkezelésnek is kötelessége kontrollálni, hiszen ekkora kockázatot a pénzintézet tulajdonosai sem szeretnének futni.

A lakossági jelzáloghiteleknél nulla a nyitott pozíció, ha a bank forintforrásból forintban hitelez, illetve akkor is, ha frankforrásból, frankban. Ha azonban forintforrásból frankban hitelezne, akkor a pénzintézet a nyitott pozíció kockázatát járná, ez egy úgynevezett hosszú frankpozíció lenne, vagyis a bank ez esetben a frank erősödéséből profitálna, de a gyengülésnek a veszteségét realizálná.

FRANKFORRÁSOK
Cikkünk elfogadja a magyar pénzintézetek azon állítását, hogy ők frankforrásból, frankban hiteleztek. De vajon honnan lett volna svájci devizájuk? Betétekből aligha, hiszen a pénzintézetek itthon a magyar lakosságtól és a hazai vállalatoktól gyűjtöttek forrást, ők pedig nem arról híresek, hogy frankmegtakarításaik volnának. A hitelintézetek a partnerintézményektől a bankközi piacon tudtak kölcsönkérni, de gyakorlatilag ezt is elfelejthetjük, mert ezen a területen nem volt érdemi frankforgalom. Két valódi forrás maradt. Vagy az anyaintézményektől kértek a bankok svájcifrank-forrást, vagy forintot frankra cseréltek, amit FX Swap és Cross Currency Swap üzlettípusokkal lehetett megtenni, ezek magyarul nagyjából annyit jelentenek, hogy deviza- vagy kereszt-devizacsere.

SWAPOK
A sokszor használt, de a laikusok áltan nem igazán ismert swap kifejezés lényege, hogy két bank azonos futamidőre megegyező értékű, ezért egymásnak fedezetet jelentő, de különböző devizákat kicserél. Képzeljük el, hogy az OTP és a sváj-ci nagybank, az UBS köt egymással két egymástól független hitelügyletet. Praktikusan az OTP kölcsönad 240 forintot az UBS-nek egy évre 6 százalékos kamattal, az UBS pedig egyidejűleg kölcsönöz egy svájci frankot az OTP-nek egy évre, 2 százalékos kamattal. Egy év múlva az UBS visszautal az OTP-nek 254,4 forintot, az OTP pedig 1,02 svájci frankot az OTP-nek. Egy év múlva kalap, kabát, elköszönnek.

Csakhogy ez a két hitelügylet össze is kombinálható egy egységes szerződéssel, ezt nevezzük swapnak, vagyis nem hitelekről beszélünk immár, hanem két deviza egy évre szóló kicseréléséről. Az OTP Bank felfoghatja az előbbi ügyleteket úgy is, hogy mai forintját frankra váltotta, egy év múlva pedig a frankját váltja forintra. Ma az árfolyam 240, egy év múlva pedig 249,41 (254,4/1,02 = 249,41).

LEJÁRATI TRANSZFORMÁCIÓ
Így keletkezett a magyar devizahitelezéshez svájcifrank-forrás, ám a bankok kénytelenek voltak a lejáratok között transzformálni. Ezt fel szokták róni nekik. Hogyan lehetett rövid forrásból hosszú hiteleket finanszírozni? - szól a kérdés. De való-jában éppen ezért vannak a hitelintézetek, ez az egyik fő feladatuk. Vagyis, amíg a betéteseik rövid futamidőre, egy-hat hónapra, egy évre adnak a pénzintézetnek forrást, addig a lakáshitelesek 10-15-20 évre kérnek kölcsön. A bankok közvetí-tenek az eltérő időtávok között, rövid időszakokra forrásokat szereznek, hosszú futamidőre odaadják a lakáshiteleseknek.

Van azonban néha olyan időszak, amikor ez a lejárati transzformáció nem működik, erről is szólt 2008-10. A pénzintézetek nem bíztak egymásban, kiszáradt a bankközi hitelpiac, nullára vagy minimálisra csökkentették azokat a limiteket, ami-vel kölcsönadtak pénzt egymásnak. Drágultak vagy eltűntek a frankforrások, nőttek az országkockázati felárak, az ügyfelek eközben egyre rosszabb helyzetbe kerültek. Elszállt az árfolyam, magasabb lett a kamat, vagyis több okból is rémesen megnőtt a havi törlesztőrészlet. Egyre többen kerültek kétségbeejtő helyzetbe. Lócsiszár József is, aki csak annyit látott, hogy többet kell fizetnie, és ezért a pénzintézetet okolta. Az is megzavarta, hogy egyre több szakértő civiltől hallotta: „Mi-lyen frankhitel? Forintot kapott az ügyfél, semmi frank nem volt az ügyletben, csak nyerészkedik a bank." Sok minden történhetett, hibázhattak bankok, lehettek mohók a szerződések egyoldalú módosításai terén, abban azonban reálisan senki nem bízhat, hogy a svájcifrank-hitelek devizanemét kérdőjelezi meg.