brusszel


Beindítja a hitelezést az Erste

Figyelő Online
2013.03.18  08:24   
mail
nyomtatás
Az Erste Bank jelentősen növelni kívánja hitelezési aktivitását lakossági és vállalati területen is, a látható élénküléshez azonban növekedés és kiszámítható környezet is szükséges - nyilatkozta a Világgazdaságnak az Erste Bank elnök-vezérigazgatója.
Jelasity Radován a lap hétfői számában közölt interjúban kifejtette: a bankok bevételének jelentős része kamatból származik, ezért a pénzügyi szolgáltatóknak nem áll érdekükben, hogy visszafogják hitelezési aktivitásukat. A keresletet azonban csak stabil gazdasági kilátásokkal és a bizonytalanság jelentős csökkentésével lehet érezhetően élénkíteni. A kamatok csökkenése a bankvezető szerint nem hozza meg a várt áttörést, hiszen, ha egy vállalat 8 százalékos kamat mellett nem mer hitelt felvenni, 5 százalékos mellett sem tesz másként - mondta.

A Magyar Bankszövetség elnöki posztjáról e héten esedékes döntésről szólva elmondta: megtisztelőnek érzi, hogy neve felmerült a szervezet lehetséges elnökeként, de a következő egy évben a hitelintézetre kell energiáit összpontosítania. "Az új elnök megválasztásánál, szerintem, ugyanakkor több szempontot is mérlegelnünk kell: így, hogy a bankszövetség eddigi vezetése mennyire volt hatékony, milyen eredményeket ért el, és mi az, amit másképpen kell csinálnia.

Remélem, hogy a Magyar Bankszövetség tagjai felismerik, hogy a korábbinál erősebb összefogásra van szükség a hatékony érdekképviselet érdekében, hiszen csak akkor van értelme annak, hogy fenntartsunk egy ilyen szervezetet" - mondta. A devizahitelesek megsegítéséről kifejtette: a jelenlegi intézkedések már elegendőek a probléma kezelésére, további, drasztikus lépések megtétele csak a sebek feltépését és nem a megoldást szolgálná.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200