brusszel


Rezsicsökkentés - A jövő hétre halasztották a döntést az áramszolgáltatók perében

Figyelő Online
2013.03.18  17:02   
mail
nyomtatás
A jövő hétre halasztotta a döntést hat áramszolgáltatónak a rezsicsökkentéssel összefüggésben a Magyar Energia Hivatal (MEH) ellen indított perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn.
Az áramszolgáltatók a MEH rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát támadták meg a közigazgatási perben. A négyórás hétfői tárgyaláson a cégek jogi képviselői azzal érveltek, hogy a hivatal határozata jogsértő, egyebek mellett nem megfelelően ismerte el a szolgáltatók jogos költségeit, például az új adókat.

Múlt kedden az Országgyűlés megszavazta, majd már csütörtökön életbe lépett és a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazható az a törvény, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át a különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra.Az elmúlt hetekben hasonló perekben egyes gázszolgáltatók indítványára a bíróság megsemmisítette a MEH vitatott határozatait, és új eljárásra utasította a hivatalt, múlt csütörtökön viszont a Tigáz DSO Földgázelosztó Kft. elállt a pertől.

A hétfői tárgyaláson az áramszolgáltatok egyebek között kifejtették, hogy az energiahivatal vitatott, decemberi határozatait az akkor hatályos jogszabályok alapján kellett volna meghozni. A múlt csütörtökön hatályba lépett törvény csak a következő díjmegállapításnál vehető figyelembe.Ezzel szemben a MEH jogi képviselője a tárgyaláson azt hangoztatta, hogy jogszerűen, "a lakossági fogyasztók fokozott védelme érdekében" jártak el.

A per bizonyítási eljárása a hétfői tárgyaláson lezárult, a bíróság március 26-ára tűzte ki az ítélethirdetést. Az eljárás hat felperese az Émász Hálózati Kft., az Elmű Hálózati Kft., az EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt., E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.Múlt hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök botrányosnak minősítette a gázszolgáltatók és az energiahivatal vitájában hozott bírósági döntést, Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pedig sajtótájékoztatón jelentette be: pártjuk aláírásgyűjtést indít, hogy támogatást kérjen a családoktól a rezsicsökkentési program megvédéséhez, továbbá annak érdekében, hogy a szolgáltatók ne akadályozhassák a rezsicsökkentést, törvényeket fognak módosítani, és rendeletalkotásra való felhatalmazással erősítik meg az energiahivatalt.

Csütörtökön az Országgyűlés átalakította és rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt, ezt a kormányoldal a rezsicsökkentés megvédésével indokolta. A változtatással ugyanis a bíróságon nem lehet majd megtámadni az energiahivatal rezsicsökkentést érintő döntéseit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeleteivel szemben már csak az Alkotmánybíróságon indítható jogorvoslat. A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Gazdaságenergia

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.