brusszel


Westerwelle kiakadt a ciprusi megállapodáson

Figyelő Online
2013.03.18  17:59   
mail
nyomtatás
Hevesen bírálta Guido Westerwelle német külügyminiszter a Ciprusnak összeállított euróövezeti mentőcsomagról szóló döntést, amiért az alacsony összegű betétek tulajdonosaira is kivetnék a válságkezelési költségek egy részének fedezésére hivatott egyszeri adót - írta hétfőn a Spiegel Online.
A német hírportál szerint a liberális politikus már vasárnap is nagyon kritikusan nyilatkozott az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács szombati megállapodásáról pártja, az FDP elnökségi ülésén, és hangoztatta, hogy a kisebb összegű bankbetétek tulajdonosait "okosabb lett volna" megkímélni a válságkezelés költségeitől. Hasonlóan vélekedett a konzervatív-liberális koalíciós kormány egy másik liberális tagja, Daniel Bahr egészségügyi miniszter is, aki kiemelte, hogy "nem a kismegtakarítókat kell felelősségre vonni a válságért".

Ezt a követelményt fogalmazta meg előző nap Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is. A német szociáldemokrata politikus a Welt am Sonntag című lapnak nyilatkozva hangsúlyozta: helyes döntés volt, hogy az euróövezeti mentőakciók történetében először az érintett ország bankjainak ügyfeleit is bevonják a válságkezelésbe, ugyanakkor a válságról nem a hazai kisbetétesek tehetnek, akik a külföldi betétesek kétes eredetű hatalmas pénzeihez képest szerény összegeket helyeztek el a szigetország bankjainál.

Úgy vélte: a társadalmi igazságosság elvének megfelelő megoldás lenne, ha a 25 ezer euró alatti betétekre nem vetnék ki a tervezett egyszeri adót.Hétfőn euróövezeti illetékesek azt hangoztatták, hogy egyedül a ciprusi vezetés dolga határozni arról, hogy a szigetország miként teremti elő az 5,8 milliárd eurós saját forrást a hitelprogramhoz, amelyhez az övezet tagállamai 10 milliárd eurót biztosítanak.Ugyancsak hétfői hírek szerint a ciprusi kormány azt fontolgatja, hogy csak a 20 ezer eurót meghaladó nagyságú betétekre vetik ki az egyszeri válságkezelési illetéket.

A német kormány hétfőn hivatalosan nem foglalt állást az ügyben, ugyanakkor Steffen Seibert kormányszóvivő a német betétesek megnyugtatására hangsúlyozta, hogy a ciprusi válság egyedi eset, kezelésének módja pedig semmiféle következményekkel nem jár más országokban, ezért nem indokolt az aggodalom a bankbetéttel vagy egyéb megtakarítással rendelkezők körében.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.