brusszel


Bikini bemutató lesz a víz világnapján

Figyelő Online
2013.03.19  15:59   
mail
nyomtatás
Színes programokkal készülnek a budapesti gyógyfürdők a víz világnapjára: a pénteki napot a fürdőzés mellett kiállításoknak, gyógyvízkóstolásnak, múltidézésnek és az egészségmegőrzésnek szentelik az intézmények.
A Gellért fürdő két kiállítással indítja pénteki, világnapi rendezvényét: a Divatcseppek című tárlaton hét divattervező 21 fürdőruha kreációját mutatják be, valamint kiállítást rendeznek a Gellért, a divat strandja 2012 című pályázat alkotásaiból is. A fürdő előcsarnokában ingyenes vércukorszint mérésre várják a vendégeket reggel 9 órától délután 15 óráig, az épület iránt érdeklődők pedig ingyenes idegenvezetésen vehetnek részt 11, 13 és 15 órakor. A csoportokon való részvétel regisztrációhoz kötött, ezt az info.gellert@spabudapest.hu e-mail címen lehet jelezni a szervezőknek - részletezte a BVK Holding Zrt. közleménye. A felújított Lukács fürdő ivócsarnokában március 22-én egész nap ingyenesen lehet megkóstolni a fürdő gyógyvizét, és itt is végeznek ingyenes szűrővizsgálatokat 9 és 15 óra között. Az intézmény este salsa bemutatóval kedveskedik vendégeinek. Az éjszakai fürdőzésről is híressé vált Rudas fürdőben a Csodás víz című fotókiállítás megnyitójával ünnepelik a világnapot. A képek megtekintése után a vendégek ellátogathatnak az Erzsébet híd lábánál található ivókúthoz, ahol ingyenes gyógyvízkóstolásra várják az egészségre szomjazókat. Az idén 100. születésnapját ünneplő Széchenyi fürdő világnapi programját a környezetvédelemmel, egészségmegőrzéssel, gyógyítással és művészetekkel foglalkozó kiállítók gazdagítják, akik termékeik széles skálájával vonulnak fel az eseményen.

A Théba Művészeti Akadémia jóvoltából péntektől vasárnapig zenei programokkal és kvízjátékkal is várják a látogatókat, valamint egész hétvégén a főváros fürdőinek világát és fürdőzési szokásait felelevenítő 30-as évekbeli archív filmekből rendeznek vetítéseket. A programok mellett pénteken a Széchenyi fürdő is ingyenes gyógyvízkóstoltatás invitálja vendégeit 14 és 16 órakor.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200