brusszel


Mobilitás húszezerért

Olcsó táblagépek
Figyelő Online - Halaska Gábor
2013.03.22  11:32   
mail
nyomtatás
Olcsó táblagépek / Egy márkás prémium modell árának ötödéért is lehet táblagépeket kapni, amelyek a legtöbb alapfeladatra megfelelnek. Azonban közel sem mindig, és nem is mindenkinek.
A januárban tartott las-vegasi Consumer Electronics Show és a pár napja véget ért hannoveri CEBIT kiállítások fura látogatói voltak a hatalmas kijelzős táblagépek. A Panasonic például 51 centis, a Dell pedig 47 centis nagyképernyős jövő-modellekkel tesztelte a közönség ízlését. Bár a játékosok, vagy a kütyübolondok némelyike bizonyára elcsábul majd egy ilyen, várhatóan sokszázezer forintba kerülő, csak a hóna alatt cipelhető masinának, tömegesen ezek aligha terjednek majd el. Ugyanakkor immár Magyarországon is 170 ezer táblaszámítógép és 100 ezer e-book olvasó van, s az előbbi szám már a nyár végére elérheti a 300 ezret - derül ki a KutatóCentrum becsléséből. Az IDC elemző cég pedig a tábla-trend még további erősödését jósolja a nagyvilágban. Az IDC a tavalyi 172 millió darab után idén közel 191 millió, 2017-re pedig 350 millió tablet gép eladását prognosztizálja világszerte.



E hatalmas számok tükrében nem is meglepő, hogy az informatikai hírek, termékbejelentések fele-háromnegyede okostelefonokról, tabletekről, vagy az ezeken futó rendszerekről, programokról szól. A KutatóCentrum említett felmérése ugyanakkor azt is kihozta, hogy amíg az emberek többsége az Apple vagy a Samsung 100-150 ezer forintos, ismert, reklámozott modelljeire vágyik, addig a valóságban a többség inkább a 20-25 ezer forinttól már elérhető belépő modellek közt keresgél, és döntően ezekből is vásárol.

Bár nyilván egy 20 ezer forintos készülék nem fogja ugyanazt nyújtani, mint egy 100 ezer forintos, vagy drágább masina, meglepő módon az átlagos felhasználónak közel sem nyújtanak annyival többet a csúcsmodellek, mint amennyivel magasabb az áruk. A felhasználók 90 százaléka észre sem veszi az 50-60 ezer forintos középkategória és a csúcsmodellek közti különbséget.

További tanácsok és részletek a Figyelő hetilap 2013/12-es számában.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200