brusszel


Szlovákia elhoppolja előlünk a BMW-gyárat?

Figyelő Online
2013.03.20  18:26   
mail
nyomtatás
A BMW lehet a negyedik autógyár, amelyik üzemet telepít Szlovákiába a Hospodárske noviny napilap szerdai számában megjelent cikk szerint.
"Az egyértelmű, hogy további gyártókapacitásokra lesz szükségünk, és egyik új üzemünket Kelet-Európában tervezzük felépíteni" - mondta Ian Robertson, a BMW igazgatótanácsának tagja a Hospodárske noviny lapnak. Egy évvel ezelőtt a BMW még határozottan cáfolta azokat az értesüléseket, hogy üzemet készülne építeni Szlovákiában. Most azonban Ian Robertson a "legesélyesebb jelöltek" között emlegette Szlovákiát.

"Van ilyen irányú érdeklődés" - erősítette meg a gazdasági minisztérium szóvivője a lapnak, anélkül azonban, hogy megnevezte volna az érintett autógyárat. A BMW-nek egyelőre nem áll szándékában nyilvánosságra hozni a beruházás nagyságrendjét sem, de becslések szerint több ezer alkalmazottat foglalkoztató, egymilliárd eurós projektről lehet szó. Szlovákiában a Kia Motors Slovakia és a PSA Peugeot Citroen 3-3 ezer, a Volkswagen pedig 7 ezer embert foglalkoztat üzemeiben.

A beszállítókkal együtt a szlovák autóipar több mint 70 ezer főt foglalkoztat, és az ország gazdasági motorjának számít. Tavaly a szlovák autóipar 2011-hez képest mintegy 40 százalékkal növelte termelését. A szlovák autóipari képviseleti szervezet, a ZAP adatai szerint az országban tavaly mintegy 900 ezer autót gyártottak, így az ország az egy lakosra jutó 160 autóval európai autógyártó nagyhatalomnak számít. Ha a BMW is az országba telepíti egy üzemét, akkor Szlovákia autógyártó világhatalommá lép elő - az egy főre jutó gyártott autók számában.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.