brusszel


Havazás - Az Aegon ügyfeleinél 600 millió forint kár keletkezett

Figyelő Online
2013.03.22  16:03   
mail
nyomtatás
Az Aegon Magyarország Zrt. ügyfeleinek mintegy 600 millió forint kárt okozott a múlt hétvégi rendkívüli időjárás - közölte a biztosítótársaság pénteken az MTI-vel.
Az Aegon számításai szerint a teljes lakosságot megközelítőleg 2,5 milliárdos kár érhette, és mindez mintegy 30 ezer háztartást érintett.

A Generali Biztosító szintén pénteken közölte, hogy több mint 1 milliárd forintra becsüli lakossági ügyfeleinél a hétvégi hófúvások miatt keletkezett vagyonkárok összértékét. A Generali több mint 6 ezer vagyonkár-bejelentést regisztrált.

Az Aegonhoz péntek reggelig 4500 kárbejelentés érkezett a hóviharokkal összefüggésben. A bejelentések legnagyobb hányada viharkár, de komoly gondokat okoztak a szélsőséges időjárásból eredő áramkimaradások is, ami miatt több háztartásban nagy mennyiségű fagyasztott élelmiszer romlott meg. A legtöbb bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyéből érkezett az Aegonhoz.

A biztosító közölte azt is, hogy a rendkívüli körülményekre való tekintettel a szerződéses kötelezettségein túlmenően a lakásbiztosítással rendelkező ügyfeleinek több olyan kárt is megtérít, amelyre nem terjed ki a szabályzat. Ilyen kár például a porhó okozta épületkár.

Mivel az orkán erejű szél különböző tárgyakat ragadott magával, és ezek az épületnek ütközve kárt okoztak, az Aegon a szabályzattól eltérve megtéríti a saját udvarról elsodort tárgyak által a saját épületben okozott károkat is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.