brusszel


Kiválthatják már az engedélyt a pénztárgép-forgalmazók

Figyelő Online
2013.03.23  09:02   
mail
nyomtatás
Szerda óta válthatják ki hatósági engedélyeiket azok a vállalkozások, amelyek az új típusú pénztárgépek forgalmazásával és javításával kívánnak foglalkozni - írja a Magyar Nemzet.
Az új típusú kasszák forgalmazását kizárólag akkor kezdheti meg valamely társaság, ha korábban megszerezte az ehhez szükséges engedélyt - közölte a lappal a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH), amelyhez már befutott az első forgalmazás iránti kérelem.

Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője pedig a lap szombati számában arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valamely szolgáltató hivatalos iratok hiányában kínálja vevőinek a pénztárgépeket, akár tízmillió forintos mulasztási bírságot is kiszabhat rá az adóhatóság.

Az engedély nélkül dolgozó szerelők, műszerészek, szervizek is komoly szankció elé nézhetnek: a szabályszegő magánszemélyeket félmilliós, a társaságokat egymilliós büntetés befizetésére is kötelezhetik. A készülékek cseréje a feketekereskedelem visszaszorításában segíthet, s a kedvező változásra szükség is lenne - számol be róla a lap.

Tavaly a NAV több mint ötvenezer alkalommal vizsgálta meg, hogy a vállalkozói szféra résztvevői adnak-e nyugtát, számlát ügyleteik után. Az esetek húsz százalékában az árus, szolgáltató nem állította ki az adóügyi iratot az ellenérték átvételekor. A szabályszegések elkövetőire a hivatal tavaly 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.