brusszel


Túróczy gazdaságfejlesztésre fordítaná az EU források 60 százalékát

Figyelő Online
2013.03.23  14:08   
mail
nyomtatás
A kormányzat a magyar programot várhatóan az ősz végén nyújtja be formálisan Brüsszelben.
Az Európai Unió következő, 2014-2020 közötti finanszírozási időszakában közvetlen gazdaságfejlesztésre kell fordítani a Magyarországnak jutó források 60 százalékát - jelentette ki a nemzetgazdasági tárca versenyképességért felelős helyettes államtitkára pénteken Gyöngyösön.

Koncentált felhasználás

Túróczy László, a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján mondott beszédében a fejlesztéspolitika legfőbb célját a fenntartható, magas hozzáadott értéken alapuló termelés és foglalkoztatás bővítésében jelölte meg. Ennek érdekében - a kormányzat tervei szerint - a rendelkezésre álló forrásokat a legfontosabb célok megvalósítására koncentrálva kell felhasználnia az országnak, elkerülendő az eszközök szétaprózódását - tette hozzá.

Mint elmondta: a kormányzat egy központi koordináció által működtetett decentralizált intézményrendszert kíván létrehozni. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) mint irányító hatóság helyett a szaktárcák irányítják majd az ágazati operatív programokat, mindennek központi koordinációja pedig a Miniszterelnökség feladatává válik.Ugyanakkor az intézményi átszervezés alkalmával elsődleges szempont lesz, hogy a változtatások ne gátolják a források maximális felhasználását, vagyis értékként tekintenek az NFÜ-nél felgyülemlett tudásra, illetve a rendelkezésre álló emberi erőforrásra - fűzte hozzá.

Túróczy László közlése szerint a hétéves tervezési időszakban négy ágazati operatív program, a gazdaság-, a humánerőforrás, a közlekedésfejlesztési és energetikai-környezetvédelmi program, illetve két területi, a közép-Magyarországi, illetve az összes többi, úgynevezett konvergencia régióra vonatkozó operatív program mentén történnek majd a fejlesztések.Mindennek alapvető célja a vállalkozói szektor versenyképességének növelése, a foglalkoztatás bővítése, az energiahatékonyság javítása és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok és régiók felzárkóztatása.

Ennek érdekében - a többi között - a kreatív tudásgazdaság, az infokommunikációs, a rekreációs és egészségügyi szolgáltatások és a turizmus fejlesztését, a nemzetközi folyosók, illetve az elővárosi közlekedés út- és vasútfejlesztését kezelik prioritásként.

A kormányzat a magyar programot várhatóan az ősz végén nyújtja be formálisan Brüsszelben az EU-val kötendő partnerségi megállapodás megszületése érdekében - mondta Túróczy László.

Politikai integráció

Baráth Etele, a volt Gyurcsány-kormány európai ügyekért felelős minisztere, az Európai Gazdasági- és Szociális Bizottság tagja a tanácskozáson úgy vélekedett: amennyiben nem jön létre politikai integráció az Európai Unióban, úgy valamennyi fejlesztési cél megvalósíthatatlanná válik. Példaként említette, hogy amíg az Egyesült Államok együttes GDP-jének 47 százaléka a szövetségi költségvetésbe folyik be, az EU-ban ennek az összegnek csupán 1 százalékát jelenti a közös büdzsé, ami ahelyett hogy növekedett volna, inkább csökkent.

Ennek kapcsán hangsúlyozta, az integráció elmélyítésére vonatkozó politikai akarat kell ahhoz, hogy realitássá váljon az EU által 2020-ra megfogalmazott, az intelligens, fenntartható, befogadó-felzárkóztató növekedés megvalósítására vonatkozó célkitűzés. Az EU ugyanis egyre inkább többsebességűvé válik, növekszik a tagállamok közötti érdekkülönbség, a válság következtében felerősödtek a társadalmi-politikai konfliktusok, a szélsőségek. Ezek a folyamatok csak az EU egésze, illetve a különböző országcsoportok összefogása nyomán fordíthatóak meg - mondta Baráth Etele.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.