brusszel


A U.S. Steel tulajdonában marad a kassai acélmű

Figyelő Online
2013.03.26  13:50   
mail
nyomtatás
A következő öt évben nem adja el a kassai acélművet a U.S. Steel. Az erről szóló megállapodást Robert Fico szlovák miniszterelnök és David Rintoul, a cég igazgatótanácsának elnöke kedden Kassán írta alá.
A megállapodás szerint az amerikai acélóriás a következő legalább öt évben nem adja el az általa 2000-ben privatizált gyárat, legalább a jelenlegi szinten tartja alkalmazottai számát és továbbra is együttműködik azokkal a szlovákiai beszállítókkal, akikkel eddig.

A cég befektetési támogatásokat és további adókedvezményt nem kap, viszont Robert Fico kabinetje kötelezettséget vállalt: jövő év januárjáig olyan értelemben módosít több környezetvédelmi törvényt, hogy a vállalat számára lehetővé váljon bizonyos környezetvédelmi támogatások elérése. Ezek összege előzetes becslések szerint mintegy 14 millió eurót tehet ki évente.

Robert Fico miniszterelnök a megállapodást jó hírnek és rendkívül fontosnak nevezte. Hangsúlyozta: tekintettel a munkanélküliségi adatokra és a válság más kihatásaira a kormánynak kötelessége volt, hogy megkezdje a vállalat maradásához vezető tárgyalásokat, amint tudomást szerzett annak lehetőségéről, hogy az acélművet eladhatják.Megjegyezte: az acélvállalatnak nyújtott környezetvédelmi és egyéb engedmények némelyike a memorandum alapján 15 évig marad érvényben, másrészt ez a segítség nem jelent többletkiadásokat az államnak. Öt év múlva, amennyiben még mi leszünk kormányon, ismét leülünk, hogy beszéljünk a további lehetőségekről - tette hozzá.David Rintoul szerint a megállapodás lehetővé teszi, hogy a vállalat a "jövőbe nézzen".

Rámutatott: a kohó egyes berendezéseinek modernizációja után jogosultakká válnak bizonyos "zöld támogatások" megszerzésére Az előzetes becslések szerint ez a beruházás mintegy 70-80 millió euró értékű lesz. Hangsúlyozta: az acélipar nem rendkívüli engedményeket, csupán "fair" körülményeket kér működéséhez, és ha ezt megkapja, akkor a világ bármely részén működő vállalatokkal is állni tudja a versenyt.Az amerikaiak 2000-ben mindössze 60 millió dollárért vásárolták meg a kassai acélművet, ugyanakkor átvállalták annak 340 millió dolláros tartozását.

A vállalat 2010-ig összesen mintegy 430 millió dollár adókedvezményt kapott, és így a kassai acélmű nyereséggel működött, tavaly azonban már 25 millió dollár veszteséget termelt. Ezt követően tavaly ősszel merült fel először hivatalosan annak lehetősége, hogy a U.S. Steel eladná a kassai üzemet.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.