brusszel


Devizapiac - Erősödött a forint kedden

Figyelő Online
2013.03.26  17:12   
mail
nyomtatás
Kedden a forint folyamatos erősödéssel bő egyszázalékos árfolyamnyereségre tett szert.
Az MNB Monetáris Tanácsa kedden 25 bázisponttal történelmi mélypontra, 5,00 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.

A forint a piaci várakozásoknak megfelelő lépésre közvetlenül nem reagált, a kamatdöntés bejelentésére a 305 forint közelében tartózkodó eurójegyzés átmenetileg 304,60 forintig csökkent, majd visszatért a döntés előtti szintre. A délutáni órákban azonban a forint erősödése felgyorsult.A monetáris tanács a kamatdöntés után kiadott közleményében idei inflációs előrejelzését a tavaly decemberben prognosztizált 3,5 százalékról 2,6 százalékra, a 2014-est pedig 3,2-ről 2,8 százalékra csökkentette.

Egyúttal közölte, hogy az inflációs célt lazább monetáris kondíciók mellett is tarthatónak látja, ugyanakkor további kamatvágásokat csak mérsékelt középtávú inflációs nyomás mellett a pénzügyi környezet bizonytalansági tényezőinek enyhülése esetén tart kivitelezhetőnek. A jegybank idei 0,5 százalékos GDP-növekedési előrejelzésén nem módosított, a jövő évit viszont 1,5 százalékról 1,7 százalékra emelte. Délután négy órakor az eurót 303,43 forinton jegyezték, míg délelőtt háromnegyed tízkor 305,83 forinton, kora reggel 306,26 forinton, az előző este pedig 306,11 forinton állt az árfolyam.

Kedden az euró jegyzése 303,16 és 306,32 forint között alakult.A dollár árfolyama 235,59 forintra csökkent kedd délutánra a hétfő esti 237,93 forintról, míg a svájci franké 248,64 forintra az előző esti 251,00 forintról, a japán jené pedig 2,5005 forintra 2,5311 forintról. Az euró árfolyama kedden gyakorlatilag nem változott, a nap folyamán túlnyomó részt az előző esti 1,2850-1,2880 dolláros jegyzési tartományban mozgott. Kedden a lengyel zloty 0,23 százalékkal gyengült, míg a cseh korona 0,10 százalékkal, a román lej pedig 0,14 százalékkal erősödött az euróval szemben. Délután az eurót 4,1739 zloty, 25,7820 cseh korona és 4,4094 román lej árfolyamon jegyezték.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200