brusszel


Kiderült, ki az év borásza

Figyelő Online
2013.03.26  17:38   
mail
nyomtatás
Áprilistól Áts Károly, az év borásza csatlakozik főborászként a megújuló Tokaj Kereskedőház Zrt. vezetőségéhez - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint Az év bortermelője címmel 2012-ben kitüntetett Áts Károly személye garanciát jelent arra, hogy a Tokaj Kereskedőház borainak minősége tovább emelkedjen és olyan borfogyasztókhoz is eljusson, akik az ő eddigi munkája alapján figyeltek fel a tokaji borokra.

Az egykor a Kertészeti Egyetemen diplomázott, 48 éves mádi borász korábban már 6 éven keresztül dolgozott a Tokaj Kereskedőháznál, most a Royal Tokaji Borászati Zrt.-ből tér vissza a kereskedőházhoz.Áts Károly vezetésével megújul a borászati terület, aminek köszönhetően a társaság a magasabb minőségű borok előállításával újabb piacokon jelenhet meg, javítva ezzel profittermelő képességét.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a Tokaj Kereskedőház egyik legfontosabb szerepe továbbra is az integrátori feladatok ellátása, azzal a céllal, hogy a tokaj-hegyaljai termelőktől a szőlőtermést felvásárolja.Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója szerint a nemzeti társaságok megújulásának egyik zászlóshajója a Tokaj Kereskedőház.

Az MNV Zrt. elvárásainak megfelelően a társaság a szakértelem cégbe vonzásán és az adminisztratív eszközök fejlesztésén túl a minőség fokozásában, illetve a Tokaji márka presztízsének emelésében is jelentős lépéseket tesz. Ebbe a sorba illeszkedik az is, hogy Áts Károly főborászként csatlakozik a Tokaj Kereskedőházhoz - írják a közleményben.Kiss István korábbi vezérigazgató - a kereskedőház fennállásának húszéves jubileuma alkalmából tartott budapesti eseményen - elmondta: a kivitel visszaesése miatt tavaly csökkent a cég árbevétele az előző évhez képest, összességében mintegy 16 százalékkal.

Tájékoztatása szerint a Tokaj Kereskedőház Zrt. 2012-ben 3,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Úgy vélte, hogy 2013-ban a tradicionális piacokon ismét nő a kereslet a tokaji borok iránt. Így az árbevétel az év végére elérheti a nettó 3,4 milliárd forintot.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.