brusszel


Konkurenciát kap a Világbank és az IMF?

Figyelő Online
2013.03.27  12:43   
mail
nyomtatás
A BRICS-országok államfőinek dél-afrikai csúcstalálkozóján elvi megállapodás születhet szerdán az országcsoport saját fejlesztési bankjának a felállításáról. Az ezzel kapcsolatos részleteket a későbbi csúcsértekezleteken dolgozzák ki.
Ezt Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője jelentette be szerda délelőtt. A Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és a Dél-Afrikai Köztársaságot tömörítő szervezet csúcsértekezletének legfontosabb napirendi pontja a fejlesztési bank felállítása. Azt, hogy ezt nem lesz egyszerű elfogadtatni, az orosz pénzügyminiszter már kedden jelezte. A BRICS-országok pénzügyminiszterei kedden azért találkoztak, hogy megállapodjanak egy készenléti alapról, ami a szervezet fejlesztési bankjának tőkéjét adná. A készenléti alap kezdeti tőkéje 10 milliárd dollár lehet.

Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter azt mondta, hogy nem sikerült megállapodni az alaptőke nagyságáról, sem pedig arról, hogy ahhoz milyen arányban járuljanak hozzá a BRICS-országok. Az orosz pénzügyek irányítója szerint továbbra sem tudni, hogy a létrehozandó bank irányításában a tagországok GDP-jük arányában, vagy pedig egyenlő arányban vennének-e részt. Anton Sziluanov szólt arról is, hogy a felállítandó bank központjának helyéről is nézeteltérés van a tagországok között. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy Moszkva nem feltétlenül erőlteti, hogy nála legyen a pénzintézet székhelye.

Hírek szerint a mostani csúcsértekezlet vendéglátója nagyon szeretné, ha a Dél-Afrikai Köztársaságban lenne a fejlesztési bank központja, de erre más országok is pályáznak. A BRICS-országokban él a Föld népességének 40 százaléka, és 2000-es 16 százalékról 2010-re 25 százalékra emelkedett részesedésük a világ GDP-jéből.

A kezdeményezésről bővebben itt olvashat.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.