brusszel


Kocapénz - De mikor lesz áfacsökkentés?

Vétó a fordított húsáfára
Figyelő Online - Szirmai S. Péter
2013.03.28  06:47   
mail
nyomtatás
Az Európai Bizottság nem engedélyezte, így nem tudni, mikor fordul a húsáfa, amellyel a vidékfejlesztési tárca hadat üzent a feketegazdaságnak. Az alapélelmiszerek, tárca által is kezdeményezett áfa-csökkentésére is - ki tudja meddig - de még várni kell, derül ki a Figyelő eheti számából.
Tréfának is tűnhet, de halálosan komoly: az Európai Bizottság vétója miatt április 1-jétől mégsem a vevő, hanem - a kormány szándéka ellenére, mint eddig - továbbra is az eladó fizeti a félsertés után az áfát. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet korábbi szakértői becslése szerint pedig a fordított áfa-fizetés bevezetésével, amikor az eladó nem, hanem a vevő fizetné az adót, akár felére szoríthatnák vissza a sertéshús-termékpályán a szolid becslések szerint is 30, de inkább 40 százalékos feketegazdaságot.

Az Európai Bizottság - a napokban kiadott közleménye szerint - azért utasította el Magyarországnak a forgalmi adó fordított fizetésére benyújtott kérését az élő sertés, a félsertés és a takarmányok értékesítése esetében, mert megvan a ve-szélye a „csalás átterelődésének".

Nincs mit tenni, a fordított áfafizetés kiterjesztéséről hozott, április 1-jétől életbe lépő törvény soron kívüli módosításáról lóhalálában, szombaton már be is nyújtották a javaslatot a parlamentben.

Pedig a gabonafélék és az olajos növények piacán már bevezetett fordított áfafizetés kiterjesztésével Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára szerint a tárca átláthatóbb és fehérebb sertéstermékpályát célzott meg. Az árnyékgazdaság visszaszorításából a központi költségvetés máris 10-15 milliárd forint áfabevétel-növekménnyel számolt.

Feldman a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) múlt csütörtöki rendezvényén, a sertésprogram bemutatása kapcsán részletezte a fordított adófizetés módszerét a húspiacon.

További részletek a Figyelő 13-dik számában.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.