brusszel


Nem teremt állásokat az új munka törvénykönyve

Figyelő Online
2013.03.27  13:56   
mail
nyomtatás
Pozitív hatású, de munkahelyet nem teremt a tavaly júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve (Mt.) a BDO Magyarország tanácsadó cégnek a legnagyobb 500 hazai nagyvállalat körében végzett Munkaügyi helyzetkép top500 című felméréséből.
A cég szerdai közleményében Máriás Attilát, a BDO Magyarország vezető munkaügyi tanácsadóját idézve kifejti: a kutatásban részt vevők többsége egyértelműen nem tervezi az elkövetkező időszakban a létszám bővítését, ugyanakkor a létszámot bővítő 33 százaléknyi cégnek is csupán tizede nyilatkozott úgy, hogy ok okozati összefüggés van a létszám bővítése és az új munkajogi szabályozás között.

A válaszadók 80 százaléka szerint a modern munkajogi elvárásokhoz csak részben igazodik az új Mt., számos területen további szabályozás lenne indokolt. A résztvevők 68 százaléka szerint a Munka törvénykönyve kapcsán egy éven belül további változások várhatók.

A legnagyobb valószínűséggel változó szabályozási kérdések között a megkérdezettek elsősorban a távolléti díjat, az elszámolási időszakot és a szabadságot jelezték. Arra a kérdésre, hogy a munkáltatók az új Mt. hatálybalépését megelőzően megkötött munkaszerződéseket átdolgozzák-e a változásokra tekintettel, a válaszadók 39 százaléka nyilatkozta azt, hogy ezt már meg is tette, további 14 százalék pedig a közeljövőben tervezi módosítani a szerződéseket.

A válaszadók 44 százaléka azonban nem nyúlt a munkaszerződésekhez és nem is tervezi azok módosítását. A módosítással elsősorban a kollektív szerződéssel rendelkező cégek élnek: 94 százalékuknál már lezajlott vagy éppen zajlik a szerződések aktualizálása.

A BDO emlékeztet arra, tavaly júliusban mind a többműszakos munkarend, mind az ehhez kapcsolódó műszakpótlékok szabályozása megváltozott. A kollektív szerződéssel rendelkező válaszadók több mint fele azonban megtartotta a korábbi kollektív szerződés által szabályozott műszakpótlék-felosztást, a válaszadók további 10 százalékánál a felmérés készítésének időpontjában tárgyalás alatt volt a kérdéskör.

Az Mt.-ben meghatározott pótlékok bizonyos köre - így többek között a műszakpótlék is - alapbéresíthető, vagyis a munkáltató és a munkavállaló a munkaszerződésben megállapodhat olyan alapbérben, amely a műszakpótlékot is magába foglalja.

A kutatásban részt vevő vezető munkáltatók 72 százaléka azonban úgy nyilatkozott, hogy a pótlékok meghatározott körét nem alapbéresítették és a jövőben sem terveznek ilyen jellegű módosítást. A válaszadók negyede ugyanakkor vagy már módosította, vagy a közeljövőben tervezi a munkaszerződésekben szereplő alapbér ilyen irányú módosítását. Az új Mt. szerint az egyenlőtlen munkaidő beosztás alapján történő foglalkoztatás a korábban is alkalmazott munkaidőkeret mellett már elszámolási időszak alkalmazásával is biztosítható.

A munkaidőkeret továbbra is igen népszerű, a válaszadók 80 százaléka alkalmazza, elsősorban a rugalmas foglalkoztatás, illetve a rendkívüli munkavégzéshez kapcsolódó pótlékok optimalizálása érdekében.Bár a válaszadók 71 százaléka már hallott már az elszámolási időszak alkalmazásának új lehetőségéről, a szabályozást csupán 15 százaléknyian tartják teljesen érthetőnek, átláthatónak. A megkeresett munkáltatók többsége (57 százaléka) szerint számos kérdés nem világos a szabályozás kapcsán, 21 százalékuk pedig kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy az elszámolási időszakra vonatkozó rendelkezések egyáltalán nem érthetőek számukra.

A BDO szerint ez lehet az oka annak, hogy jelenleg csak a válaszadók 11 százaléka alkalmazza az elszámolási időszakot, a többség nem, és 36 százalék kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy amíg nem átláthatóak a szabályok addig nem is tervezik ezt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.