brusszel


Az iparűzési adó legyen Budapesté!

INTERJÚ TARLÓS ISTVÁNNAL
Figyelő Online - VARGA ZSOLT
2013.04.01  07:00   
mail
nyomtatás
A kormány több mint százmilliárd forintos adósságtehertől szabadította meg a fővárost, Tarlós István köszöni szépen, de ezzel a segítséggel még nem éri be. A főpolgármester azt akarja elérni, hogy a Budapesten befizetett iparűzési adó egésze a városé legyen.
- Szerződést kötött a kormány Budapesttel, adósságának 60 százalékát vállalta át. Elégedett ezzel?

- Egészen pontosan 105 milliárd forinttal csökkent a főváros adóssága. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a kormány kihúzott bennünket az adósságcsapdából. Évi 8 milliárd forint kamattehertől szabadított meg bennünket. Ezt az összeget mostantól fejlesztésekre is költhetjük. De talán ennél is fontosabb, hogy az eddigieknél sokkal jobb feltételekkel tudunk majd hitelt felvenni. Ami pedig a politikát illeti: a 60 százalékos adósságátvállalás messze meghaladja az országos átlagot. Ez csattanós, mondhatni kézzelfogható válasz az örök kétkedőknek, károgóknak, akik állandóan azt hajtogatják, hogy az Orbán-kormány mostohán bánik Budapesttel, s lakóit másodrendű állampolgároknak tartja.

- A szocialisták szerint a csatornahálózat fejlesztése riasztóan csúszik, hiába a rengeteg uniós forrás.

- Erre csak azt tudom mondani, egyes politikusok kommunikációja olyan mértékben torzítja a valóságot, hogy az már a bohócság határát súrolja. A főváros 2001-ben vette át a kerületektől a csatornaépítés feladatát. Ezek után kilenc évig nem történt semmi, ültek karba tett kézzel, még a pályázatokat sem adták be. Mi két év alatt elkészítettük a terveket, beadtuk a pályázatokat, s Csepelen már meg is kezdődtek a munkálatok.

- A régóta várt, 2030-ig szóló városrendezési terv mikor készül el?

- Pár hónapon belül véglegessé válik. Mindenesetre az ellenzék, bár természetesen még be sem mutattuk, már szidja. Tisztelettel kérem őket, ne önmagukból induljanak ki. A jobb sorsra, akarom mondani szebb utóéletre érdemes Podmaniczky Frigyes báróról elnevezett tervük kudarcot vallott. Egyetlen komoly beruházást nem készítettek elő. Egyetlen kivétellel. A metróéval. Bár ne tették volna. A 4-es metró beruházását kivételesen rosszul készítették elő. Ezt már sokszor megszenvedtük.

- Gondolom, éppen ezért írtak újra néhány szerződést, s tartottak vissza több aktuális kifizetést.

- Nem volt más választásunk. Megint leültünk a tárgyalóasztalhoz az Alstom,a Siemens és a Swietelsky képviselőivel. Szerény számítások szerint is ötven milliárd forint fölött van az az összeg, amit nyertünk ezzel és a Vízművek visszaszerzésével. Tévedés lenne azt hinni, hogy a Demszky-érában más szarvashibákat ne követtek volna el. Ott van például a CET, ami a ferencvárosi Duna part büszkesége lehetne. Ehelyett szégyenkezhetünk vele, átmenetileg garázsként szolgál. Csak a piszkos anyagiakról: a teljes beruházás 8,5 milliárd forintba került, de valami furcsa, számunkra érthetetlen oknál fogva olyan szerződést írtak alá egy off shore céggel, amelynek a székhelye mellesleg egy máltai strandon van, hogy húsz év alatt ennek az összegnek csaknem a négyszeresét, 31 milliárd forintot fizetünk vissza. Természetesen ebbe sem mehettünk bele. A minap a bíróság garanciaként kezelte a Demszky-féle szerződés egyik, az off shore cég javára vállalt biztosítékát. Ha jogerősen is így marad, az alighanem BTK-s ügy lehet.

Az interjú részletei a Figyelő 13-dik számában olvasható.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.