brusszel


Ez jelenti a legnagyobb kockázatot a cégek számára

Figyelő Online
2013.03.27  17:23   
mail
nyomtatás
Az árverseny jelenti a legnagyobb kihívást a cégek számára, a kockázati lista második helyén a költségcsökkentési kényszer, harmadikon a piaci kihívások állnak. A legtöbb lehetőség jelenleg az innovációban rejlik - derül ki az Ernst & Young legfrissebb felméréséből, amelyben 641 vállalatvezető vett részt a világ 21 országából.
A tanácsadó cég szerdai közleménye szerint jelentős változás, hogy a vállalatok számára az árverseny jelenti a legnagyobb kockázatot, mert az előző évben ez a tényező csak a negyedik helyen szerepelt a kockázati listán. Az okok között szerepel a piac telítettsége, az internetes kereskedelem előretörése, a magas jövedelmek és bekerülési költségek, valamint az egyes szektorokat érintő szabályozási változások.

A második helyre a költségcsökkentési és nyereségességi elvárásokat sorolták a vállalatvezetők. A válság elmúlt öt évében az egyszerűbb költségcsökkentő lépéseket már megtették a cégek, épp ezért kihívást jelent számukra, hogy hogyan tudnak további racionalizálást végrehajtani a termékeik és szolgáltatásaik minőségének megőrzése mellett. Az akadályt sikerrel leküzdő vállalatok azonban komoly haszonra tehetnek szert, a költségek 1 százalékos csökkentésének és az árbevétel 10 százalékos növelésének megegyezik az eredményre gyakorolt hatása - hívta fel a figyelmet az Ernst & Young.

A lista harmadik helyére a piaci kockázatok kerültek. Ezek közé tartozik a feltörekvő piacok felemelkedéséből adódó növekvő kockázat, a magas olajár, valamint a pénzpiacok volatilitása - mutat rá a tanulmány.

A vállalatvezetők szerint a negyedik legfontosabb kihívást a makrogazdasági kockázatok jelentik. Ötödik helyre a megfelelő szaktudás hiányát sorolták, majd ezt követi a tízes listán a kormányzatok növekvő szerepe az üzleti világban, a szabályozói környezetnek való megfelelés, a hitelválság hatása, az új technológiák és a politikai válságok.

A megkérdezett vállalatvezetők egyértelműen az innovációban látják a legtöbb lehetőséget jelenleg, különösen a feltörekvő országokban. Ennek jól látható jelei is vannak, a cégek négyszer annyit fordítanak kutatás-fejlesztésre ezeken a piacokon, mint a fejlett országokban. A lehetőségeket felsoroló lista második helyén a feltörekvő országokban tapasztalható keresletbővülés áll.

A harmadik helyen a termelékenység javítását célzó befektetések végeztek. Ezt követik az új marketingcsatornákban, a stratégia-végrehajtásban, az IT-befektetésekben, a befektetői kapcsolatokban, a vállalati felelősségvállalásban, a fenntartható fejlődésben, valamint a globális céges funkciók optimalizálásban rejlő lehetőségek - közölte az Ernst & Young.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.