brusszel


Magyar cég gyártja egy toronyház földrengésvédelmi rendszerét

Figyelő Online
2013.04.02  18:35   
mail
nyomtatás
A kockázati tőkéből alapított magyar Star Seismic Europe társaság tervezi és gyártja egy török toronyház földrengésvédelmi eszközeit - közölte a cég az MTI-vel kedden.
A közlemény szerint a negyvenemeletes toronyházat Isztambul ázsiai oldalán a világ egyik legszínvonalasabb földrengésvédelmi eszközével, az úgynevezett kihajlásbiztos merevítővel védik a földrengéstől. Ezt a Japánban és az Egyesült Államokban széles körben használt technológiát a magyar cég vezeti be az eurázsiai térségben. A rendszer segítségével a várható legnagyobb földrengések esetén is stabilan fog állni a 186 méter magas toronyház.Bagó Zoltán, a vállalat ügyvezetője elmondta: a török megrendelés "több tízmillió forint" értékű.

A szerződéskötés Recep Tayyip Erdogan török és Orbán Viktor magyar miniszterelnök februári megállapodásának köszönhetően jött létre, amelynek értelmében 2015-re Magyarország és Törökország meg kívánja duplázni kereskedelmi forgalmának értékét, hogy az elérje az ötmilliárd dollárt. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) az elnyerhető legmagasabb intenzitású, csaknem 10 millió forint értékű komplex támogatásban részesítette a céget, a hazai kis- és középvállalkozások exportjának ösztönzését szolgáló alapjából.Az ügyvezető elmondta: a céget 2009-ben alapították, kihajlásbiztos merevítők tervezésével és gyártásával foglalkozik, melyek acél- és betonszerkezetű épületek földrengésvédelmét látják el.

Teljesen magyar tulajdonosi körrel rendelkeznek, legfőbb tulajdonos a Centech Új Magyarország Alap (Central Fund, Jeremie Kockázati Tőkeprogram). 2012-ben 40 millió forint bevételt ért el a cég, és 4 millió forint veszteséget termelt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.