brusszel


Csökkent a szlovák lakosság vásárlóereje tavaly

Figyelő Online
2013.04.03  09:48   
mail
nyomtatás
Csökkent a szlovák lakosság vásárlóereje tavaly, mert a fogyasztói árak növekedése meghaladta a bruttó átlagbér emelkedését - derült ki a Postová Banka elemzéséből, amelyet kedden kapott meg az MTI.
A pénzintézet adatai szerint tavaly 3,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Szlovákiában, míg a bruttó átlagbér 2,4 százalékkal emelkedett. A statisztikai hivatal adatai szerint a bruttó átlagbér 2012-ben 805 euró, egy évvel korábban pedig 786 euró volt Szlovákiában.

Tavaly a banki elemzés szerint egy 15 alapélelmiszert tartalmazó, átlagos élelmiszerkosár tartalmára 21 eurót kellett költenie egy szlovákiai lakosnak, és ennek kifizetéséhez az átlagbért alapul véve 4 óra 10 percet kellett dolgoznia, 4 perccel többet, mint egy évvel korábban. Szlovákiában ugyanakkor a lakosság 60 százalékának havi bevétele nem éri el a hivatalos átlagbért, minden nyolcadik lakos pedig 400 eurónál kevesebbet keres havonta.A lakosság vásárlóereje tavaly leginkább az élelmiszerek és az energiahordozók, ez utóbbin belül pedig főként az üzemanyagok viszonylatában csökkent.

Ugyanakkor olcsóbbak lettek a háztartási gépek és az elektrotechnikai berendezések egyes szegmensekben, valamint a lakás célú ingatlanok, és részben a személygépkocsik is.Elemzők szerint annak ellenére, hogy a lakosság számára egyes termékek elérhetősége javult az átlagbérhez viszonyítva Szlovákiában, ez a gyakorlatban nem feltétlenül jelent érzékelhető pozitív változást a háztartások kiadásaiban. Azért nem, mert főként tartós fogyasztási cikkekről van szó, amelyek megvásárlását az átlagos vásárlóerő-csökkenésének időszakában lehetőség szerint elhalasztják a háztartások. Ellenben az élelmiszerek és az üzemanyagok elérhetőségének látszólag alacsonyabb mértékű csökkenése is érzékenyebben érinti a háztartásokat, mivel mindennapi termékekről van szó.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.