brusszel


Csillagdráma: Fekete lyuk nyel el egy szuper Jupitert

Figyelő Online
2013.04.03  10:03   
mail
nyomtatás
Először fedeztek fel genfi asztrofizikusok egy úgynevezett szuper Jupitert, amelyet éppen egy fekete lyuk kezdett el bekebelezni. A csillagdráma egy 47 millió fényévnyi távolságra lévő galaxisban játszódik - közölte a Genfi Egyetem kedden.
A megfigyelést az INTEGRAL európai műhold tette, amely 2002 óta méri a gammasugárzást. Amikor a genfi szakértők ennek segítségével egy galaxist vizsgáltak, felfedeztek egy fényjelet, amelyet egy fekete lyuk bocsátott ki.

A fekete lyuk az NGC 4845 nevű galaxis középpontjában helyezkedik el.Tömege százezerszer nagyobb, mint a Napé, és több mint harminc éve inaktív. Úgy tűnik azonban, hogy a fekete lyuk "felébredt", és elkezdett elnyelni egy, a Jupiternél tizenötször súlyosabb bolygót - közölték a kutatók az Astronomy & Astrophysics című szaklapban. A fekete lyuk a szuper Jupiter tömegének már mintegy tíz százalékát beszippantotta. Három hónapra volt szüksége, míg eltérítette pályájáról és elkezdte elnyelni.

Az asztronómusok becslése szerint a galaxisokban megközelítőleg ugyanannyi "kóbor" bolygó lehet, mint csillag. Ezek viszont nincsenek egy csillag gravitációjához láncolva, ezért a fekete lyukak könnyen elfoghatják és elnyelhetik őket. A tudósok még idén hasonló jelenségre számítanak a Tejútrendszerben is. Itt egy, a Földnél mintegy háromszor súlyosabb gázfelhőt fog a galaxis centrumában lévő fekete lyuk elnyelni.A láthatatlan fekete lyukak a legtöbb csillagrendszer közepén megtalálhatók.

Tömegük több millió- vagy akár milliárdszorosa lehet a Napénak, és olyan hatalmas gravitációs erővel bírnak, hogy még a fény sem tud kiszabadulni ölelésükből. Azt is gyanítják róluk, hogy egyre gyorsabban örvénylenek, és tömegben is gyarapodnak, miközben felfalnak mindent, ami az útjukba kerül: por- és gázképződményeket, csillagokat és a világűrt kitöltő anyagot.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200