brusszel


Több milliárdos bevétel a kamaráknál

Figyelő Online - Cseke Hajnalka
2013.04.06  14:00   
mail
nyomtatás
A nagy központi adatbázisokban 886 ezer egyéni és társas vállalkozást tartanak nyilván, közülük azonban „csak" 630 ezren regisztráltak 2012-ben a kamaráknál - értesült a Figyelő. Az ötezer forintos hozzájárulás viszont számottevően gazdagította a gazdasági érdekvédelmi szervezeteket, 2,35 milliárd forint plusz bevételre tettek szert. Március 31.-én lejárt a kamarai regisztráció, az érdekképviseleti szervezeteknél ezekben a hetekben összesítik, hányan tettek eleget díjfizetési kötelezettségüknek.
Bár továbbra is tapasztalható berzenkedés a regisztráció és a hozzájárulás fizetése miatt, ám jóval kisebb mértékű, mint tavaly, az induláskor volt - erősítették meg a Figyelőnek több területi kamaránál. A vállalkozók továbbra is értetlenkednek, mi szükség az újabb adatszolgáltatásra, hiszen a cégnyilvántartásban, s az egyéni vállalkozókról vezetett adatbázisban szerepelnek, az 5 ezer forintos regisztrációs díjat pedig „sarcnak" tartják. A kamarák jelzése szerint sokan azt gondolták, elég volt a hozzájárulást tavaly megfizetni, idén már nem kell, meglepetéssel konstatálták. hogy évenként, újra és újra le kell róni.

A tavalyi regisztrációs díjból országos szinten 2,35 milliárd forint bevétele származott a kamaráknak - mondta el a Figyelőnek Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, ami a rendelkezésre álló források 23,5 százalékát jelenti. Ebből elsődlegesen informatikai fejlesztéseket hajtottak végre, illetve általános gazdasági, partnerközvetítési és pályázatfigyelési tanácsadási szolgáltatást nyújtanak. Értékelése szerint a 2011-ben a regisztrációról hozott törvény betöltötte a célját, folyamatosan tisztul a kép, transzparensebb lett a gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók köre.

A főtitkár úgy vélekedett, nemcsak az idei esztendő, hanem a következő, sőt, az azt követő is rámegy arra, hogy kiszűrjék a rejtőzködő, nem működő fantomcégeket. Az „átvilágítás" nagyon is ráfér a gazdasági szereplőkre, az építőiparban a lánctartozások miatt elengedhetetlen a kivitelező cégek „priorálása", ezért évek óta él a regisztráció, s a gazdaság fehérítésében van jelentős szerepe. „A kamaránál vezetett nyilvántartásban utána lehet nézni az üzleti partnernek, hogy rendelkezik-e megfelelő eszközparkkal, munkaerővel vagy csak „táskás vállalkozó, aki tovább akarja passzolni a megrendelést másoknak"- ecsetelte Dunai Péter az adatszolgáltatás jelentőségét.

További részletek a Figyelő e heti számában.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200