brusszel


A cégek fele eltűnt a piacról

Figyelő Online
2013.04.04  14:19   
mail
nyomtatás
Több mint 176 ezer gazdálkodó szervezet nem élte túl az elmúlt öt év megpróbáltatásait: Magyarországon a 2008-ban még működő vállalatok 35 százaléka szűnt meg, és további 15 százalékra becsülhető azon vállalkozások aránya, amelyek "alvó állapotban" vannak - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön közzétett adataiból.
A válság előtt létező cégek fele mára kikerült a gazdasági vérkeringésből, és a maradék ötven százaléknak is komoly problémákkal kell szembenéznie - idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten Kft. ügyvezető igazgatóját. Az építőipar, a fuvarozás, az élelmiszer-feldolgozás különösen nehéz helyzetben van, míg a kevésbé tőkeigényes, szellemei tevékenységre alapuló szektorok még sikeresnek is mondhatók.

Nagy különbségek vannak azonban szektorokon belül is: a cégek egy kis része sikeresen veszi az akadályokat, mások ellehetetlenülnek - hívja fel a figyelmet az Opten. A fennmaradáshoz az Opten szerint nemcsak rugalmasság és jó stratégiai döntések kellenek, elengedhetetlen az is, hogy a cégek jól válasszák meg, kivel működnek együtt, meglevő partnereiket pedig folyamatosan monitorozzák.

A mai forráshiányos helyzetben egy-egy rossz partner, üzlet, kifizetetlen vagy késve fizetett számla nagyon könnyen elviheti az egész éves eredményt; a bedőlt cégek pedig láncreakciószerűen húzzák magukkal az óvatlan partnereket - hívja fel a figyelmet a cég.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200