brusszel


Matolcsy-program: nemsokára megkezdődnek a tárgyalások a bankokkal

Figyelő Online
2013.04.04  15:30   
mail
nyomtatás
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa csütörtökön a növekedési hitelprogram kereteiről döntött, és ezt követően tárgyal majd a bankokkal a részletekről - mondta Palotai Dániel, az MNB monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója a jegybank elemzői fórumán.
Határozottan jobb megoldásnak nevezte, hogy nem előbb tárgyaltak a bankokkal. Úgy fogalmazott: sokkal hatékonyabb eljárást eredményez, ha a kereteket már lefektették annál, mintha a szakértők a monetáris tanács felhatalmazása nélkül tárgyalnának.palotai Dániel Matolcsy György bejelentésére utalva emlékeztetett: a jegybank elnöke hétfőn bankvezetőkkel tart közös munkareggelit, majd más pénzintézetekkel is egyeztetni fog. Az elemzői fórumon Nagy Márton, a pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgató elmondta: a hitelprogram során még tárgyalni kell a pénzintézetekkel arról, hogy a kedvezményes hitelfolyósítás pontosan milyen felár, célzottság, futamidő és időzítéssel történik.

Az elemző leszögezte: nem adminisztrációs korláttal csökkentik a jegybanknál tartott kéthetes kötvényállományt, hanem a bankokkal, illetve más szereplőkkel kidolgozott "pozitív ösztönző" eszközök révén, és a 3600 milliárd forintos összegre jegybanki célként kell tekinteni, semmint a kötvényállományra kivetett felső korlátként. Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a kéthetes kötvényállomány csökkentésére vonatkozó terv révén, és abban az esetben, ha a devizahitel-állomány kiváltására vonatkozó programot teljes egészében a devizatartalékokból finanszírozza a jegybank, akkor legfeljebb 4 milliárd euróval csökken a jegybanki devizatartalék. (Február végén a jegybank devizatartalékai 35,9 milliárd euróra rúgtak.)

Leszögezte: a devizatartalékok szintje ugyanakkor - a csökkenő rövid lejáratú külső finanszírozási kitettség miatt - így is megfelel majd a konzervatívabb hüvelykujj-szabályoknak.Matolcsy György kijelentésére, amely szerint a jegybanki kötvényállomány csökkentésének másodlagos hatása révén a jegybank idei eredménye a korábban jósolt 380 milliárd forintos veszteség helyett akár nullszaldós is lehet, a szakértők kiemelték, hogy ezen kívül számos hatás befolyásolhatja a jegybanki eredményeket.Palotai Dániel emlékeztetett: a devizatartalékban szereplő euró átlagos bekerülési árfolyama 270-275 forint körül van, így a devizatartalék egy részének piaci áron történő felhasználása pozitív hatással lehet az eredményre.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: GazdaságMNB

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.