brusszel


Díjemeléssel szüntetnék meg a káoszt a rakpartokon

Figyelő Online
2013.04.08  10:19   
mail
nyomtatás
Már áprilisban dönthetnek a fővárosi képviselők a kikötőkre és rakpartokra vonatkozó egységes díjrendeletről, a források az önkormányzati fejlesztések alapjául szolgálnának - nyilatkozta Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes a Magyar Nemzetnek.
A városvezető szerint a díjemelés kiindulópont a Duna fővárosi szakaszain és partjainál kialakult káosz megszüntetéséhez. Mint mondta, a főváros jelenleg évente százmillió forint bevételhez jut az ottani közterület-használati díjakból, miközben csak az árvízi védekezés költségei meghaladják a 250 milliót.

A főváros már az első évben másfél milliárd forint beszedését reméli. A lap hétfői számában arról is ír, hogy az eddigi két kikötői funkció - közforgalmi és magáncélú - helyett összesen 18 kategóriát állapítanának meg, egyebek mellett az elfoglalt vízfelület, illetve közterület, a mederhasználat, valamint a környezeti terhelés nagysága alapján.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.