brusszel


Részvényesi attak a CIG-nél - Legyen végre nyereség!

Készülődés a közgyűlésre
Figyelő Online - Brückner Gergely
2013.04.11  07:21   
mail
nyomtatás
Izgalmas részvényesi konfliktus bontakozott ki a biztosító éves közgyűlése előtt. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Horváth Béla igazgatósági elnököt visszahívják a részvényesek, míg a szintén megszólított Járai Zsigmond, a felügyelőbizottság elnöke folytatja.
Sokan félreértették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. április 18-i éves rendes közgyűlése előtt a társaságnál kialakult helyzetet. Mivel a részvényesek Horváth Béla igazgatósági elnök és Járai Zsigmond felügyelőbizottsági elnök visszahívására is javaslatot tettek, a sajtó azt találgatta, hogy ki akarhat „barátságtalan" kisrészvényesként teljes megújulást a vezetők körében. A Figyelő azonban úgy tudja, hogy egészen más a leányzó fekvése. A CIG legnagyobb részvényesi köre, amelynek meghatározó prominense Bayer József, az Axel Springer lapkiadó ügyvezető igazgatója, szerettek volna más igazgatósági elnököt, mire Horváth Béla az emblematikus alapító életbiztosítási szakember, aki egyben részvényes is, válaszul Járai Zsigmond visszahívását kezdeményezte. A két üzletember nézetkülönbségének az az alapja, hogy egészen más környezetben voltak nagyon sikeresek.

Horváth Béla a magyar életbiztosítási szakma nagy öregje, akinek egész eddigi életútja arról szólt, hogy verhetetlenül sikeres tudott a zöldmezős, vagy alacsony piaci részesedéssel bíró életbiztosítók naggyá tételében lenni. Mindig nagy növekedés és vállaltan sok költség mentén dolgozott, ahol kedvező esetben a cégei túlnőtték a költségszinteket.

Bayer József egészen más jellegű üzletember, ő a kiadóvállalata élén inkább arról híres, hogy mindig élére állítja a garast, soha nem engedi elszállni a költségeket, sőt, azt szereti, ha a költségek mindig a bevételek alatt maradnak. A többi CIG-részvényes között Bayer üzleti modellje pozitív fogadtatásra lelt, mert azt mindenki érezte, hogy abban biztosan igaza van, hogy gyorsan növekedni ma a biztosítóknál sem lehet.

A részvényesi sztorinak, illetve annak, hogy mi várható a tulajdonosi fórumon, alaposan utána járt a Figyelő, részletek az eheti számban.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200