Miben különbözik egymástól a Kína, Észtország és Németország, valamint az India, Görögország és Nagy-Britannia által alkotott két csoport? A kérdésre minden közgazdász kapásból vágja a választ. Előbbi országok megtakarítási rátája magas, míg az utóbbiaké alacsony. Így például a németek 10 százalékkal többet raknak félre GDP arányosan, mint a britek. Az észtek és a kínaiak pedig 20 százalékkal többet, mint a görögök és az indiaiak. Valami közösnek kell lennie az ország csoportokban, de első pillantásra - és lássuk be másodikra is -, ezt igencsak nehéz megtippelni. Keith Chen amerikai közgazdász, a Yale School of Management egyik oktatója azonban előállt egy meglepő ötlettel.

A közgazdász észrevette, hogy ezek az országok nem csupán abban különböznek egymástól, hogy lakosaik mennyit tesznek félre a jövőre, hanem abban is, hogy az adott nép nyelve hogyan használja a jövő időt. Az ötlet pszichológiai tanulmányok böngészése közben született. Ezek az írások azt boncolgatják, hogy a nyelv miként befolyásolja a térről, a színekről vagy a mozgásról való gondolkodást. De ha ezeket meghatározza, akkor miért ne határozhatná meg a mindennapi döntések meghozatalát, a gazdasági viselkedést, így például a megtakarítási hajlandóságot?

A kutató több milliónyi adat átfésülését követően talált is erre a feltételezésre igazolást. Tézise szerint azok a nyelvek, amelyek arra kényszerítik a nyelvhasználót, hogy nyelvtanilag is elkülönítse egymástól a jelen és a jövő időt, kevesebbet fektetnek a jövőbe, vagyis kevesebbet takarítanak meg. Sőt, kevésbé egészségesen élnek, többet dohányoznak, kövérebbek és kevésbé részesítik előnyben a biztonságos szexet. Chen szerint megfigyelései akkor is állnak, ha a kiszűri az adott nyelvhasználók iskolázottságát, jövedelmi viszonyait, családi helyzetét és vallási meggyőződését.

Egy nagyon fontos kiegészítést persze maga Chen is tesz. E szerint a nyelv nem okozza, hanem sokkal inkább tükrözi azokat a különbségeket, amelyek a megtakarítási viselkedés eltéréseihez vezetnek.

A cikk további részletei a Figyelő 15-dik számában.

Kapcsolódó cikkek