Kevésbé köztudott, hogy ma már nemcsak Európát és Amerikát fenyegeti az öregedő társadalom, hanem Ázsiának és Latin-Amerikának is szembe kell néznie az őszülő világ támasztotta kihívásokkal. Azzal is csak kevesen vannak tisztában, hogy a társadalom elöregedése valójában sokkal inkább a termékenység csökkenésének tudható be, semmint a hosszabb élettartamnak. A várakozások szerint a XXI. század közepére a Föld népessége 7 milliárdról 10 milliárd főre nő - ám a jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy ez a növekedési ütem a század végére igencsak le fog lassulni.

A tapasztalatok szerint a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan csökken a halálozások száma, a népesség növekedésnek indul, végül visszaesik a termékenység. Ez utóbbi máig vitatott jelenség, amit különböző elméletekkel próbálnak alátámasztani. Az egyik megközelítés szerint a csecsemőhalálozás csökkenése miatt kisebb a nők szülési hajlandósága. Egy másik elmélet szerint azért jön egyre kevesebb gyerek a világra, mert a modern családtervezés gyakorlata lehetővé teszi, hogy a nők maguk döntsék el, hány gyereket akarnak szülni. Mások szerint viszont az iskolázottság játszik fő szerepet a születésszámok csökkenésében: minél tanultabb egy nő, annál kisebb a valószínűsége, hogy a népesség utánpótlásához szükséges számú gyermeket fog szülni.
A populáció fenntartásához becslések szerint a nőknek átlagosan 2,1 gyermeket kell a világra hozniuk. Ehhez képest Hong Kong óriási lemaradásban van, itt ugyanis egy termékeny nőre 0,99 gyermek jut. Lengyelország, Németország, és az Egyesült Államok is hasonló („gyerek"-) cipőben jár.

A születésszámok alakulását az is befolyásolja, hogy az elmúlt néhány évtizedben lezajló munkaerő-piaci változások átszabták a házasság, illetve gyermekvállalás költségét és hasznát. Ezenkívül az individualizálódó társadalom és az egyre népszerűbbé váló önmegvalósítás fogalma is a gyermekvállalás ellen dolgozik.
Megválaszolatlan kérdés még, hogy a halálozások számának csökkenésével párhuzamosan csökken-e a megbetegedések száma is? A statisztikák azt mutatják, hogy a fejlett országokban egyre többen élik meg a századik életévüket, sőt egyesek szerint ezekben az országokban a ma született gyermekek várható élettartama 103 év. Ám nem mindegy, hogy milyen életminőséggel élünk hosszabb ideig.

A legnagyobb kihívással kétségtelenül az egészségügyi ellátórendszereknek kell szembenézniük. A hosszabb élettartammal ugyanis egyelőre több megbetegedés jár, miközben egyre csökken az ellátást nyújtó újabb generációk száma. Az öregedő társadalom problémája a nyugdíjrendszert is aláaknázza, hiszen egyre több a nyugdíjas korú eltartottak száma, és egyre szűkebb a munkaképes eltartók köre. Elképzelhető, hogy nemsokára az idősebb generációnak magára kell vállalnia a hosszabb élettel járó költségeket - például úgy, hogy később megy nyugdíjba.

Sarah Harper szerint azonban a legaggasztóbb mégis az, hogy az alacsony gyermekvállalási hajlandóság végzetes csapást mérhet a társadalomra. Ahol egyszer drasztikusan visszaesett a születések száma, ott nehéz lesz ismét növelni a termékenységet. A foglalkoztatásban, a gyermekgondozási segélyben és az iskolák számában ugyanis már-már visszafordíthatatlan változások mehetnek végbe. Kína erre a legjobb példa: az egykepolitika hatására a mára felnőtt egykék - annak ellenére, hogy akár több gyermeket is vállalhatnának - szintén csak egy gyermeket akarnak felnevelni.
Kína esete is arra hívja fel a figyelmet, hogy csakis az ösztönző politikák formálhatják át a jelenlegi trendeket. Máskülönben a világon mindenütt hasonló forgatókönyv fog lejátszódni.

Sarah Harper az Oxfordi Egyetem „Institute of Population Ageing" kutatóintézet vezetője.

Kapcsolódó cikkek