Kína nemcsak az olimpiai játékokon megszerzett érmek tekintetében és a népességi adatokban dönt rekordokat, de a világ legnagyobb szennyezőinek (az üvegházhatású gázok legnagyobb kibocsátóinak) rangsorában is az élre tört. Ha az egyezményeket és együttműködési ajánlatokat következetesen elutasító politikáján nem változtat, vezető nagyhatalommá nevezheti ki magát a levegő szennyezettsége miatt idő előtt elhalálozók képzeletbeli listáján is.

A 20 legszennyezettebb városból 16 Kínában található, ahol a légszennyezés következtében 2010-ben 1,2 millió ember vesztette életét. A Világbank adatai alapján Kína 560 milliós városi lakosának csak 1 százaléka lélegezhet be az EU standardjainak megfelelő minőségű levegőt. A széntüzelésű erőművek lankadatlan ütemű építése is csak tovább rontja a körülményeket. A nagyobb kínai városokban azonban az exponenciális ütemben növő szén-dioxid kibocsátó autók a szennyezés fő forrásai. A Deutsche Bank becslése alapján a személygépkocsik számának további drasztikus növekedése prognosztizálható, mely 2030-ra el fogja érni a 400 milliót, ami több mint négyszerese a jelenlegi mennyiségnek.

Azonban nemcsak a levegő szennyezettsége, de az annak nyomán fellépő savas eső pusztító hatása is jelentős méreteket ölt. A jelenség a termőföldek egyharmadára már súlyos csapásokat mért, nem beszélve a Koreai-félszigeten és Japánban elterülő erdőkről és vízgyűjtő területekről. A Csendes-óceán mérték nélküli szennyezése kihat a térség időjárására. A Kínából az Egyesült Államokba átterjedő fekete korom blokkolja a napfényt és alacsonyabb terméshozammal fenyeget. Az édesvízi források szennyezése ellehetetleníti az ivóvízhez való hozzájutást, és bizonyos területeken gyomorrákhoz is vezet. Mindezek ellenére a 13 ország folyóvíz-ellátását szabályozó kínai kormány megtagad mindenféle együttműködést vízügyi kérdésekkel kapcsolatban.

A kínai kormányzatnak meg kellene értenie, hogy a gazdasági növekedés minden áron történő sulykolása nem fenntartható stratégia, éppen ellenkezőleg, globális pusztulást idéz elő. A vezetők nem hivatkozhatnak tovább arra, hogy fejlődő nemzetként a környezet érdekében nem áldozhatják fel gazdasági növekedésüket. A környezeti károk költségei a bruttó hazai termékhez viszonyítva már így is elérik annak 3,5-8 százalékát, vagyis megközelítőleg kiegyenlítik az áhított gyarapodás mértékét.

A növekedés ára, hogy közben ketyeg a kínai időzített bomba. A nemzetközi közösség nyomásgyakorlása égetően sürgőssé vált, hogy elkerüljük a globális katasztrófát és hogy Kína egy egészséges, prosperáló környezetet biztosítson a jövő generációi számára.

Thomas N. Thompson az Analytics pénzügyi- és gazdasági kutató-elemző vállalatcsoport elnöke.

Kapcsolódó cikkek