brusszel

Bali buli - Tengerben landolt egy fapados (fotók)

Figyelő Online
2013.04.15  11:51   
mail
nyomtatás
Nem fogyasztott sem kábítószert, sem alkoholt annak az utasszállító repülőgépnek a kapitánya és másodpilótája, amelyik szombaton az indonéziai Bali szigetén, a denpasari nemzetközi repülőtéren túlfutott a leszállópályán, és a tengerbe csúszott - közölték hétfőn hivatalos forrásból.
Bambang Ervan, a közlekedési minisztérium szóvivője a vizeletvizsgálat eredményét ismertette, de hozzátette, hogy még várják a hajmintán végzett drogteszt eredményét. A Lion Air fapados légitársaság gépén utazó 101 utast és a hétfőnyi személyzetet sikerült kimenteni az összetört gépből, néhányan azonban könnyebben megsérültek. A balesetet szenvedett repülő a tengerben állt meg, közel a parthoz.

Az ügyet ismerő egyik illetékes szerint a kapitány azt mondta, úgy érezte, hogy "lehúzza" a szél, és azon küszködött, hogy visszanyerje az ellenőrzést a gép fölött. A repülőtéri hatóságok azt közölték, hogy a baleset idején az időjárás és a látótávolság "jó" volt, de a leszállópálya felett vastag felhők voltak.

Az országos közlekedésbiztonsági bizottság megkezdte a vizsgálatot, de annak eredményei csak két-három hónap múlva várhatók - közölte a minisztériumi szóvivő. Elmondta még, hogy a búvároknak nehézséget okoz a pilótafülke hangrögzítőjének felszínre hozása a víz alól, és nehéz feladat a súlyos gép sekélyebb vízbe vontatása is.
A Lion Air tájékoztatása szerint a Boeing 737-800 típusú gép új volt, és csupán egy hónapja volt szervizen. Az indonéz kapitány már több mint tízezer órát repült.

A Lion Air fapados indonéz légitársaság tengerbe csúszott utasszállító repülőgépe 2013. április 15-én az indonéziai Bali szigetén. A Boeing 737 800-as két nappal ezelőtt túlfutott a

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.