- Ön szerint jó irányba tart a magyar iparpolitika? A kormány által néhány vállalkozással kötött stratégiai megállapodások mintha azt az üzenetet hordoznák, hogy a kivételeken alapul a gazdaságpolitika, nem érvényesek az általános, mindenkire vonatkozó szabályok.

- A szakemberek körében vita van arról,, hogy létezik-e egyáltalán jó iparpolitika. Főleg abban az értelemben, hogy ilyen típusú kiemelések történnek akár ágazati, akár vállalati szinten. Az egyedi vállalatokra fókuszáló beavatkozások piactorzító hatásúak. Természetesen lehet helye a gazdaság szerkezetébe való állami beavatkozásnak, de jó lenne, ha látszana átfogó koncepció mögötte. Ma nem tudjuk megmondani, hogy miért pont ezt vagy azt a vállalatot emelték ki, miért nem egy másikat.

- A rendszerváltás utáni iparpolitikára a privatizáció, a magántőke szerepének kiemelése volt a jellemző. A jelenlegi kabinet ennek az ellenkezőjét csinálja.

- A mostani kormány általános politikája a központosítás, az erőteljes állami szerepvállalás. Nagy és erős állam van kialakulóban. A kormánypártok ebben látják a választ a kétezres évek katasztrofális gazdaságpolitikájára. Vannak rész-sikerek, mint a mérsékelt költségvetési hiány, vagy az alacsony infláció. Ezek azonban döntően nem tartósan érvényesülő kormányzati intézkedések következményei. A nagy állam történelmi tapasztalatok szerint általában csökkenti a gazdaság hatékonyságát. Ha innen nézem, akkor a vállalati szektor egésze rosszul jár, ezen belül persze vannak kivételek. Egyébként a kormány becsületére legyen mondva, hogy nem is mondják azt, hogy a cégek jól járnak a jelenlegi gazdaságpolitikával, sokkal inkább a háztartások terheinek könnyítése a deklarált cél. Költői kérdés, hogy ez a jelenlegi folyamatok folytatódása esetén fenntartható-e.





- Ön szerint a rövid távú politikai ciklus és a hosszabb távú gazdasági ciklus közötti feszültség feloldható valahogy?

- Ez a probléma már a '90-es évektől kezdve jelen van a magyar gazdaságban. Miként a korábbiak, a jelenlegi kormány is sokkal nagyobb súlyt ad a jelennek, mint a jövőnek. Lehet sorolni a példákat arra, hogy a jövő rovására kezel jelenlegi problémákat, az iskoláztatástól az energiaszektoron át a nyugdíjig. Politikai ciklus mindenhol van, ez a demokratikus berendezkedés velejárója. Politikusnak lenni szakma, a politikus definíció szerint szavazatot akar maximalizálni. A kérdés az, hogy hol vannak azok az etikai korlátok, amelyek ezt a törekvést képesek kordában tartani. Manapság rengeteg szó esik az üzleti szféra, a vállalatok társadalmi felelősségéről. Egy cégen számon kérik például, ha nem zöld a működése. A politikával szemben nincs ilyen folytonos, napi szintű számonkérés, a négy évenkénti választások nem ezt a funkciót töltik be. Nincs ami a hétköznapokban visszafogja a szavazatéhség megnyilvánulásait

- Ez azt jelenti, hogy kénytelenek vagyunk együtt élni a politikai rövidlátással?

- Kardinális változásokra szerintem nem lehet számítani. Különösen ma Magyarországon, egy évvel a választások előtt. A választások után egyébként új helyzet áll elő, attól függetlenül, hogy milyen lesz az új kormány összetétele. A kabinet új lehetőséget kap arra, hogy változtasson. A Fidesz a jelenlegi ciklust már az első hetekben erre az eredményesnek nehezen mondható pályára állította, azóta fut a politikai tőkéje után. A választás mindenképpen új gazdaságpolitikai lehetőségeket nyit meg - az azonban bizonyos, hogy bármilyen kormányunk lesz is, a helyzet érdemi javulására legfeljebb hosszú távon számíthatunk - bár, sokszor elmondom, hogy véleményem szerint a rendszerváltás-kori várakozásainkat lényegesen lejjebb kell srófolni.

Az interjút teljes terjedelmében a Figyelő 16-dik számában olvashatja.

Kapcsolódó cikkek