brusszel


Komoly veszélyt jelenthetnek az állami trafikok

Figyelő Online
2013.04.17  15:37   
mail
nyomtatás
A jelenleg dohánytermékeket is áruló kiskereskedelmi egységek szinte biztosan bevételcsökkenéssel néznek szembe, a dohány-nagykereskedők pedig több ezer kockázatos vevőt kaphatnak a trafiktörvény júliusi hatálybalépésével - közölte az Atradius Hitelbiztosító szerdán, legfrissebb tanulmánya alapján.
A nemzetközi hitelbiztosító szerint emellett az elárusítóhelyek számának drasztikus csökkenése a feketepiac részesedését növelheti, a dohánytermékek alacsony árrése miatt pedig kétséges az alacsonyabb forgalmú trafikok létjogosultsága.A közlemény szerint az éves szinten mintegy 500 milliárd forintos magyar dohánypiacon a korábbi 40-42 ezer bejáratott, üzletileg többé-kevésbé sikeres egység helyett néhány ezer, zömmel újonnan alakuló, üzleti múlttal nem feltétlenül rendelkező vállalkozás szolgálja majd ki a vevőket. Ez a korábbinál kockázatosabb helyzetbe hozza a dohány-nagykereskedőket.

A dohány-nagykereskedők szinte összes, meglévő kockázati besorolással rendelkező ügyfele eltűnik és egyik napról a másikra teljesen új összetételű vevőállományt kell majd kezelniük. Ez hitelbiztosítási szempontból nagyon szokatlan és rendkívül kockázatos helyzet lesz - idézi a közlemény Vanek Balázst, az Atradius országigazgatóját.

Az üzleti kockázatokat az is növeli, hogy a jelenlegi boltok legkésőbb július 16-áig árusíthatják a dohánytermékeket, ezután a dohány-nagykereskedők kötelesek visszavásárolni a még fel nem használt, bontatlan csomagolású dohánykészleteket.A megszerzett koncesszió ellenére a trafikok tulajdonosai sem érezhetik magukat teljes biztonságban. Az Atradius szerint a működési kockázatok egy részével a kormányzat is tisztában van, hiszen az egyik februári módosítás során bővítették az újonnan alakuló, egységes kinézetű boltokban kapható termékek körét, így ezekben nemcsak dohány- és szerencsejáték-termékek vásárolhatók majd, hanem alkoholos italok, üdítők, ásványvizek és újságok is.

A hitelbiztosító szerint ez a módosítás mindenképpen jót tesz a trafikok üzemeltetőinek, hiszen jelenleg a dohánytermékek és a dohányzási kellékek forgalmából átlagosan 6-7 százalékos bruttó haszon érhető el, amely alacsony forgalom esetén nem képes eltartani egy boltot. Ugyanakkor nagyobb termékskálával sem biztos a siker, sok múlik a bolt elhelyezkedésén, valamint az üzemeltető rátermettségén és tapasztalatain.Az Atradius felhívja a figyelmet arra is, hogy a jelenleg dohánytermékeket is árusító boltoknál bevétel- és profitcsökkenéssel lehet számolni, miután az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalmon belül megközelíti a 40 százalékot azoknak a termékeknek a részesedése, amelyeket a jövőben az új nemzeti dohányboltok is árusíthatnának. Emellett egyes üzletekben a teljes forgalom 30 százalékát a dohánytermékek eladása teszi ki, így a változtatások munkahelyek megszűnését is eredményezhetik.Valószínűsíthető az is, hogy a teljes magyar dohánypiac forgalma is csökken majd, hiszen a körülményesebb hozzáférés és az esetlegesen megnövekvő árrés miatt dráguló dohánytermékeket kevesebben engedhetik majd meg maguknak - teszi hozzá a hitelbiztosító.

Vanek Balázs szerint ismét növekedhet a feketepiac és a magánimport részesedése. Tavaly a feketén értékesített cigaretta aránya a teljes eladott mennyiség 4 százalékát tette ki, ami az idén akár 10 százalék is lehet.A hitelbiztosító szerint a magyar dohánypiac méretét az évi 500 milliárd forintos forgalom mellett érzékelteti az is, hogy a dohányáruk részesedése tavaly 4,06 százalékot tett ki a teljes kiskereskedelmi forgalomból. Ugyanebben az időszakban csak az élelmiszerek 26,3 százalékos, az üzemanyagok 19,4 százalékos és a gyógyszerek, gyógyászati cikkek 5,4 százalékos részesedése volt magasabb, de összességében többet költöttek Magyarországon dohánytermékekre, mint bútorokra, ruházatra vagy építőanyagra.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.