brusszel


Demeter: a rezsicsökkentésben fontosak a kormányhivatalok

Figyelő Online
2013.04.20  18:35   
mail
nyomtatás
A rezsicsökkentésben kiemelt a kormányhivatalok szerepe, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal élt a lehetőséggel és ellenőrizte az önkormányzatok szemétszállítási díjemelését - mondta Demeter Ervin kormánymegbízott, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal részéről szombaton a Fidesz békési szervezetének rendezvénye előtti sajtótájékoztatón.
Közlése szerint a megye 358 önkormányzatból 49 település saját hatáskörben, törvénytelen rendeleteket hozott. Utóbbiakkal személyesen is tárgyalnak az árszabályozási rendeletek visszavonásáról.Mint mondta: a hulladékgazdálkodási díjak meghatározásában a kormány az árhatósági jogkört 2013. január elsejétől a vidékfejlesztési miniszter hatáskörébe rendelte, a díjakat a miniszter a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szakmai javaslata alapján határozza meg.

A tapasztalatokat összegezve Demeter Ervin kiemelte: ellenérdekelt félként viselkedett a 49 önkormányzat, 2012-ben olyan rendelkezéseket hoztak, amelyeket 2013. január elsejétől nem tehettek volna meg. Az új alaptörvény és az új önkormányzati rendszer szerint is az önkormányzatok törvényességi felügyeletét a kormányhivatalok látják el.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal felszólította a 49 önkormányzatot, helyezze hatályon kívül az áremelésre vonatkozó törvénysértő rendeleteket, azokat eddig három település vonta vissza. Akik ennek nem tesznek eleget, azokkal szemben a kormányhivatal a Kúriához fordul. A rendelkezéseket hatályon kívül helyező önkormányzatoknál a szemétszállítási díjakat a vidékfejlesztési miniszter fogja érvényesíteni - tette hozzá.Békés megyében az ellenőrzések még folyamatban vannak - mondta Erdős Norbert kormánymegbízott a Békés Megyei Kormányhivatal részéről. Kiemelte: a hivatal a törvénysértő önkormányzatokat személyesen keresi fel.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.