Elsőként a Világbank közgazdászai, Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff talált bizonyítékot arra, hogy a túlzott eladósodottság lassítja a gazdasági növekedést. A nemzetgazdasági teljesítményeket több időszakban is vizsgálva kimutatták, hogy ha az államadósság GDP-hez viszonyított aránya átlépi a 90 százalékos küszöböt, a növekedés szignifikánsan lecsökken. Mindez a végét jelentheti a mai napig előszeretettel alkalmazott keynesi válságkezelésnek, amely az állami kiadások, és legtöbbször az államadósság mértékének növelésével kívánja kimenteni a gazdaságot a recesszióból.

A tanulmányt több kritika is érte, egyebek mellett egy számítási hiba miatt is, amelyre a University of Massachusetts közgazdászai hívták fel a figyelmet: a Világbank tanulmányában több helyen tévesen súlyozták a gazdasági teljesítményeket, így a számítások eredményei torzulhattak. Mások rámutattak, hogy bár kapcsolat van a magas államadósság és a gazdasági növekedés között, ám nem tudni, hogy melyik magyarázza a másikat - erre a tanulmány nem ad választ. Így nem egyértelmű, hogy a nagy eladósodottság vezet a gazdasági növekedés lassulásához, vagy pedig az alacsony növekedés következtében alakul ki a magas államadósság.

A másik, IMF által közölt kutatás szerint lazább a kapcsolat az infláció és a munkanélküliségi ráták között, mint amilyen a XX. század idején volt. A korábbi vélekedések szerint, melyek W. Phillips, brit közgazdász 1958-ban publikált kutatásain alapulnak, a munkanélküliség csökkenése a rövidtávú kereslet bővülésén keresztül drasztikusan növeli az inflációt. Az empirikus kutatások viszont kezdik bebizonyítani, hogy a munkanélküliség szintje alig hat az inflációra - mindez komoly változásokat hozhat mind a fiskális, mind a monetáris politikában.

A laza kapcsolatnak köszönhetően a kormányok agresszív foglalkoztatási politikával ösztönözhetik a gazdaságot anélkül, hogy félniük kellene az elszabaduló inflációtól. Hasonlóképpen, a központi bankok is bátrabban vághatják a kamatokat a gazdaság reálteljesítményének rontása nélkül. Mindez jelentősen megkönnyítheti és felgyorsíthatja a gazdasági válságok kezelését, és csökkentheti a kormányzatok és központi bankok egymásra utaltságát.

Az új empirikus kutatások rávilágítanak arra, hogy az eddig megfigyelt törvényszerűségek is változnak. Ám nem kell temetni a makroökonómiát. Az elméletnek is haladnia kell az idővel, hogy alkalmazható legyen az egyre sűrűsödő válságok korában. Remélhetőleg a fenti két kutatást több tucat követi még, melyek támpontot nyújtanak majd a fiskális és monetáris politika döntéshozói számára.

Clive Crook brit közgazdász, tanulmányait Oxfordban és a London School of Economicson végezte. Crook húsz évig dolgozott a The Economistnak, szerzőként és szerkesztőként egyaránt. Jelenleg a Financial Times washingtoni vezető tudósítója, állandó véleményrovata van a Bloomberg View oldalán.

Kapcsolódó cikkek