brusszel


A fél ország érezte a földrengést

Figyelő Online
2013.04.23  08:15   
mail
nyomtatás
A Richter-skála szerinti 4,8-4,9 erősségű földrengést észleltek kedden hajnalban Magyarországon.
Kiszely Márta, az MTA Földtudományi Kutató Központjának Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium munkatársa az MTI-nek elmondta: a rengés epicentruma Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén, Tiszaug, Tiszasas térségében volt, mintegy 6 kilométer mélységben. Hozzátette, hogy a rengést több helyen, a fővárosban is lehetett érezni.

A szeizmológus elmondta: sok hívást kaptak az országból, többek között Budapestről, Jászapátiból, Fótról.Károkról egyelőre nem érkezett bejelentés. Legutóbb 2013. február 16-án mértek Magyarországon földrengést, akkor a Richter-skála szerinti 3,5-es erősségű rengés este negyed hét után a Heves megyei Füzesabony térségében.

Ötven ház megsértült

Az elsődleges vizsgálatok szerint a legtöbb kárt a Heves megyei Tenk településen okozta az éjszakai földrengés, itt mintegy ötven ház károsodott, személyi sérülésről nem érkezett bejelentés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden reggel az MTI-vel. Épületsérüléseket jeleztek Heves városából, valamint Petőfibányáról, Füzesabonyból, Erdőtelekről és Tarnabodról is.

A közlemény szerint Heves megye tizenhárom településéről érkeztek bejelentések az éjszakai földrengés okozta károkról a katasztrófavédelem műveletirányítási központjához. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat a rengést követően helyszíni szemle során mérte fel ezeket. A Heves megyei Tenken tapasztalták a legtöbb kárt, ott az elsődleges vizsgálatok szerint körülbelül ötven ház sérült valamilyen mértékben, cserepek hullottak le, kémény rongálódott meg, több épületen repedések jelentek meg, egy lakásban pedig a melegvíztároló kiszakadt a helyéről. Heves városában egy lakás mennyezetéről egy négyzetméternyi területen leszakadt a vakolat, az épület nem vált lakhatatlanná. Egy másik ingatlan garázsának mennyezetéről is leváltak darabok, amelyek megrongálták a bent álló gépkocsit. Épületsérüléseket jeleztek Petőfibányáról, Füzesabonyból, Erdőtelekről, Tarnabodról is, jellemzően repedéseket okozott a földmozgás.

A földrengés okozta károk pontos felmérése a megyei polgári védelmi főfelügyelő irányításával kedd reggel kezdődik meg. Kedd hajnalban, 0 óra 28 perckor a Richter-skála szerinti 4,8-as erősségű földrengés volt Egertől délre, Heves és Erdőtelek település között, 8 kilométeres mélységben. Heves és Fejér megye, valamint a főváros katasztrófavédelmi ügyeleteire érkeztek lakossági hívások - áll a közleményben.Kiszely Márta, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa hajnalban az MTI-nek elmondta, hogy a földmozgást több helyen lehetett érezni, sok hívást kaptak az országból, többek között Budapestről, Jászapátiból, Fótról.Legutóbb 2013. február 16-án mértek Magyarországon földrengést, akkor a Richter-skála szerinti 3,5-es erősségű rengés volt este negyed hét után a Heves megyei Füzesabony térségében.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Földrengés

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.