brusszel


Személyfüggő vállalkozások

Figyelő Online - Pap Milán
2013.04.24  11:23   
mail
nyomtatás
Az alapító-cégvezetők jelenléte évtizedes távlatban is meghatározó a vállalkozások eredményét, sőt túlélését illetően - derül ki Sascha O. Becker és Hans K. Hvide közgazdász-professzorok legújabb kutatásából. Bár a hagyományos mikroökonómiai modellek alig foglalkoznak a vállalkozó szerepével a már létrejött cégek tevékenysége során, ám a modern üzleti tanulmányok épp rájuk irányítják a figyelmet.
A részletes és pontos cégnyilvántartás, illetve hitelezői regiszter miatt Becker és Hvide Norvégiát választotta kutatási terepként. A kutatók 341 magáncéget vizsgáltak, ahol az alapítást követő tíz éven belül bekövetkezett a többségi tulajdonos halála. A kapott adatokat összehasonlították olyan cégek eredményeivel, ahol a sajnálatos elhalálozás nem történt meg. Az eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált cégeknél 20 százalékkal alacsonyabb a vállalkozások „túlélési" aránya, mint a kontroll-vállalkozásoknál. Az alapító-cégvezető halálát követő négy évben az eladások 60 százalékkal estek vissza, miközben 17 százalékkal csökkent a foglalkoztatási rátájuk.

A kutatók hipotézisként abból indultak ki, hogy a cégvezető halála után a vállalkozás visszaesést mutat, majd sikerül visszakapaszkodnia az előző évek eredményeihez. Ehhez képest az adatok azt mutatják, hogy még négy év után sem tudnak talpra állni, sőt gazdasági mélyrepülésük tovább folytatódik. Beszédes adat, hogy a tulajdonos-vállalkozó halálát követően a csődveszély kockázata is kétszeresére emelkedik.

A cégvezető személyiségével kapcsolatban két változót emel ki a kutatópáros: a cégben való részesedés arányát és a menedzser iskolázottsági fokát. Minél magasabb a cégvezetői részesedés, illetve a vállalkozáshoz szükséges képesítés foka, annál inkább megérzi a veszteséget az induló vállalkozás. Ugyanakkor nincs különbség a családi és nem családi, vidéki vagy városi vállalkozások, illetve ágazatok közötti eredményekben.

Az alapító-vállalkozó személye nagyban meghatározza egy vállalkozás értékét, későbbi hiánya pedig kritikus helyzetet teremthet. A kevésbé eredményes cégeknél utóbbi nagy valószínűséggel bezáráshoz, míg sikeresebb cégeknél a növekedés visszaeséséhez vezethet - foglalja össze vizsgálódásuk eredményét Becker és Hvide.

Sascha O. Becker a University of Warwick közgazdász-professzora, a Centre for Competitive Advantage in the Global Economy (CAGE) igazgató-helyettese. Korábban a müncheni egyetemen tanított, publikációi többek között az American Economic Review és a The Quarterly Journal of Economics nemzetközi gazdasági periodikákban jelentek meg.Hans K. Hvide a University of Aberdeen közgazdász-professzora. A Centre for Economic Policy Research (CEPR) európai hálózatának tagja, egyúttal tanít a Norwegian School of Economics and Business-en. Volt előadó az MIT-n és a Tel-Avivi egyetemen. Korábban a norvég Kereskedelmi Minisztérium és számos vállalat tanácsadójaként dolgozott.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200