brusszel


Ezer álláshelyet kínálnak Józsefvárosban

Figyelő Online
2013.04.25  12:19   
mail
nyomtatás
Mintegy ezer betöltetlen álláshelyet kínálnak a főváros VIII. kerületében az ötödik tavaszi állásbörzén, amelynek csütörtöki megnyitóján Tarlós István főpolgármester a helyi ipar és kereskedelem védelmének fontosságát hangsúlyozta.
A főpolgármester megjegyezte: a munkaadók, munkavállalók mellett az államnak, az önkormányzatoknak és az érdekképviseleti szervezeteknek is megvan a maguk szerepe a foglalkoztatásban, de munka csak abból származhat, ha valaki talál magának állást.

A rendszerváltás előtti "látens" munkanélküliséggel párhuzamot vonva kiemelte: meghatározó, hogy a munka valódi, tényleges, értelmes legyen és ezzel arányban álljon a bérezés. Ez ma még nincs így, de az erre való törekvés kötelező – tette hozzá Tarlós István. A főpolgármester szólt arról is, hogy Budapesten a nagy üzletközpontok túl közel kerültek a belvároshoz, s ez hátrányosan érintette a helyi ipart és kereskedelmet. Kijelentette: ezek védelemre szorulnak, s ezt a korábbi városvezetés nem ismerte fel. "A sajnálatosan sajátos világvárosi mániába, ami évekig uralta Budapestet, ez a fajta európai szemlélet nem fért bele" – fogalmazott Tarlós István, megjegyezve, bőven van mit tenni a területen.Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere beszédében jelezte: a főváros által is támogatott foglalkoztatás-bővítő programoknak köszönhetően 2012-ben nőtt a foglalkoztatottság Budapesten.

Elmondta, a Magdolna-negyed program harmadik ütemében a kerület négymilliárd forintot nyert a megújulásra, amely nem csak a városrész küllemére, az utcák, házak felújítására vonatkozik, hanem a beltartalomra, az ott élők életszínvonalának növelésére is. Hozzáfűzte: a projektben kiemelt szempont a foglalkoztatás bővítése, a szociális felzárkóztatás és a bűnmegelőzés is.A polgármester szavai szerint öt év alatt több mint ötezer álláshelyet hirdettek meg a kerületben, most ezer vár betöltésre az egyik legrosszabb foglalkoztatási mutatókkal rendelkező városrészben.

Kocsis Máté arról is beszámolt, hogy a józsefvárosi önkormányzat az idén csaknem 200 millió forintot fordít a foglalkoztatás bővítésére. Hangsúlyozta: az állásbörzén már nem csak a kerületi cégek, vállalkozások kínálnak álláshelyeket, hanem kerületi és állami intézmények is, amelyből az látszik, hogy utóbbiak is képesek állásokat teremteni. Az állásbörzének otthont adó Kesztyűgyár Közösségi Ház ügyvezető igazgatója, Becskei-Kovács Barbara jelezte: az érdeklődőket grafológiai és karriertanácsadással várják, segítséget nyújtanak önéletrajz írásához is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.