brusszel


Kis- és közepes méretű vállalkozások futtatják a DHL-t

Figyelő Online
2013.04.25  15:47   
mail
nyomtatás
A DHL Express, a nemzetközi expressz szállítmányozás piacvezető vállalata évente közel egymilliárd szállítmányt kezel, 2,6 millió ügyfelének 92 százaléka kis- és közepes méretű vállalkozás (kkv) - mondta Daniel McGrath, a cég szóvivője sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A kkv fogalmat a nemzetközi társaság az uniós normák szerint használja, vagyis ide tartoznak a legfeljebb 250 főt foglalkoztató és nem több, mint 50 millió euró éves árbevételű cégek. A DHL Express kkv partnereinek 19 százaléka kereskedelemmel, 15 százaléka gyártással, míg 14 százaléka szolgáltatással foglalkozik.A szóvivő kitért annak a kutatásnak néhány megállapítására, amelyet cége végzett a kkv-k körében. Így kiderült, hogy a nemzetközi piacon tevékenykedő ilyen cégek sokkal sikeresebbek, mint azok a társaik, amelyek csak a belföldi piacra dolgoznak.

A nemzetközi piacon is működő kkv-k 26 százaléka volt jelen a legjobban teljesítő cégek között, míg a csak hazai piacon működőknél ez az arány 13 százalék volt.A legjobban teljesítő nemzetközi kkv-k az utóbbi három évben több mint 20 százalékkal növelték exportjukat. A kkv-k egyharmada azért megy ki a nemzetközi piacra, mert ebben látja a hosszú távú növekedést. A magyar kkv-k helyzetéről Bándi Zoltán, a DHL Express Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója számolt be.

A kkv-k aránya a társaságok teljes számához képest 99 százalék, de ezek 96 százaléka mikrovállalkozás, amelynek az éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió euró. Az exportképességüket erősen visszafogja az, hogy 80 százalékuk a szolgáltató szektorban tevékenykedik.A magyar kkv-k a DHL Express Magyarország forgalmának 80 százalékát adják. Ebből 30 százalék a légi export szállítás, 5 százalék a légi import, míg a maradék közel 60 százalék a belföldi küldemények továbbítása - ismertette az adatokat a kereskedelmi igazgató.

A cégjegyzékben a magyar cég tulajdonosaként a Deutche Post Beteiligungen Holding GmbH van feltüntetve. A 2011. évi mérlegében 10,078 milliárd forint nettó árbevétel, és 358,1 millió forint adózott eredmény szerepel.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.