brusszel


A francia kormány csökkentette EADS-részesedését

Figyelő Online
2013.04.26  12:24   
mail
nyomtatás
A francia állam 12 százalékra csökkentette részesedését az Airbus anyavállalatában, a EADS cégben.
A francia pénzügyminisztérium pénteki közleménye szerint az állam 707 millió euró bevételre tett szert 17,6 millió EADS-részvény eladásával csütörtökön. Az április 16-án értékesített 12 millió részvénnyel együtt 1,19 milliárd eurónyi EADS-részvényt adott el a francia állam. A francia állami részesedés csökkentése a cégben egy decemberi megállapodás része, amikor a két fő tulajdonos, Franciaország és Németország megegyezett az új részvényesi struktúráról.

Ennek alapján a német kormány 12 százalékos részesedést szerez az EADS-ban, és Franciaország is ezzel megegyező mértékűre csökkenti a decemberben még 15 százalékos tulajdonhányadát. Ezenkívül Spanyolország 5,5 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik majd a konszernben, és ezzel az EADS közel 30 százaléka állami tulajdonban lesz. Az EADS konzorcium gyártja az Airbus utasszállító és katonai szállító repülőgépeket és az Eurocopter helikoptereket. Az EADS Astrium érdekeltsége műholdakat és űreszközöket, valamint hordozórakétákat gyárt. Az EADS Cassidian érdekeltsége részt vesz egyebek között az Eurofighter Typhoon harci gépek gyártásában is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200