Megvalósulása a legjobban érdekeltek előtt hitelteleníti el teljesen a kommunikált szándékot. A jóindulatú magyarázat szerint mindkét esetben csupán végig nem gondolt, ráadásul rosszul végrehajtott intézkedésekről van szó, amelyeket utólag próbálnak korrigálni. Ezt az egérutat azonban maga Lázár János zárta le, amikor a parlamentben azt hangoztatta, hogy a trafikszabályozást Brüsszel áttekintette és jóváhagyta, a törvény minden egyes mondatát egyeztették, így a pályázati és koncessziós rendszert is. Ám az minden bizonnyal kimaradt az egyeztetésekből, hogy melyek az elbírálás szempontjai. Erről ugyanis egyelőre a hazai közvélemény sem értesülhet. Azt pedig, hogy a pályázati nyertesek kiválasztásába a helyi kormánypolitikusok is közvetlenül belefolytak, mindeddig csak igen erőtlenül sikerült cáfolni. Így a történtek értelmezésére, akárcsak a földhaszonbérletek esetében, marad az a megközelítés, hogy az erős állam tudatos klientúraépítése újabb fázisába lépett. Abba, amelyben a kárvallottak már nem elsősorban külföldiek vagy „azelmúltnyolcév” kegyeltjei, hanem politikailag beazonosíthatatlan magyar gazdák és kisvállalkozók tömegei is.

Az állam újraosztja a dohánypiacot, méghozzá bevallottan egy hazai gyártó sugalmazására és tevékeny részvételével. A jogszabályok előbb kizárólagosságot teremtenek a majdani trafikosoknak, akiket a kommunikáció a kis keresetű, hátrányos helyzetű családok, rétegek körében jelöl ki. Azután, amikor kiderül, hogy a kiindulási feltételek mellett kevéssé éri meg pályázni, kibővítik az értékesíthető termékkört. Egyből jó üzlet beszállni, be is indul a politikai lobbizás, felértékelődnek a helyi kapcsolatok. Miután pedig kihirdetik a győzteseket – akik között az állami dohánycég sokatmondó magyarázkodása szerint azért „vannak egyszerű emberek is” –, még a haszonkulcsot is megemelik. Arra ugyan nincs épkézláb magyarázat, hogy ki milyen szempontok alapján nyerhetett, ám azt máris tudni, hogy ki kinek a fia-borja, esetleg kormánypárti vállalkozói körök ipam-napamja, szomszédja. Mikszáthi világ. A dohánykereskedelemből eddig megélők közben kiszorulnak a pályáról. Végképp gellert kap a kezdeti kommunikáció, hogy osztrák mintára a multiktól a családi vállalkozások kezébe kerül a cigaretta értékesítése.

A helyzet ennél is egyszerűbb. Az állam előbb monopóliumot teremt, majd az arra politikai szempontból érdemeseknek kiosztja a hűbéri birtokokat, amelyekhez garantált hasznot biztosít. Ilyen nyersen és világosan talán még nem rajzolódott ki a szélesebb nyilvánosság számára az új társadalmi-gazdasági modell, a szabadpiaci verseny alternatívája. Pax romana mintájára trafik pax. Akinek nem tetszik, lehet füstölögni – a kijelölt helyeken, júliustól valószínűleg megemelt áron.

Kapcsolódó cikkek