brusszel


Május 1. - Közösen ünnepel hat iparági szakszervezet

Figyelő Online
2013.04.30  13:26   
mail
nyomtatás
Közösen ünnepli május elsejét Budapesten a hat iparági szakszervezetet tömörítő Ipari-Energiaipari Szakszervezeti Szövetség - tájékoztatta az MTI-t kedden Balogh Béla, az érdekképviseleti tömörülés elnöke, aki egyúttal a Vasas Szakszervezet elnöke is.
Balogh Béla elmondta: a bánya- és ipari dolgozók, az építő-, a nyomdász-, a vegyész-, a húsipari- és a vasasszakszervezet vezetői április elején írták alá a lehető legszorosabb együttműködésükről szóló megállapodást.Május elsején a nagy nyilvánosság előtt is demonstrálják azt, hogy nem csak a konföderációk, de a szakmai szervezetek is másként képzelik a jövőben a mintegy 100 ezer tag érdekvédelmét és képviseletét az ipari szférában - tette hozzá.

A cél az, hogy ezáltal még inkább képesek legyenek tagságuk elvárásainak, érdekeik képviseletére és védelmére - mondta Balogh Béla, megjegyezve: a jelenlegi pénzügyi, gazdasági válság, az erre adott kormányzati és munkáltatói válaszok különösen nagy és új kihívásokat jelentenek a szakszervezeteknek.Mint mondta: meggyőződésük, hogy egy erős, jól szervezett ipari szakszervezeti együttműködés megteremtésével eredményesebbek lehetnek az érdekérvényesítésben, a szakszervezeti jogok hatékonyabb védelmében, a tárgyalási pozíciók erősítésében.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.