brusszel


Radikalizmus és konszolidáció a weben

Figyelő Online - Pap Milán
2013.04.30  17:01   
mail
nyomtatás
A bostoni robbantás után pár nappal kiderült, az elkövetők csecsen származású muszlim fiatalok voltak. Az idősebb Carnajev fivérről már azt is lehet tudni, részben dzsihádista internetes tartalmaktól feltüzelve tervelte ki és készítette elő a három halálos áldozatot követelő merényletet. Nem először bizonyosodott be, hogy az internet amellett, hogy rengeteg hasznos gondolattal gazdagítja a világot, számos esetben találkozóhelyül szolgál a gyűlöletet és erőszakot hirdető csoportoknak is. Amir Ahmad Nasr személyes tapasztalatait összegezve a Bloombergen arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyilkolásra ösztönző dogmák ellen az interneten is sikerrel vehető fel a harc.
A Carnajev fivérek akciója nem az első, amely visszavezethető a világhálón terjedő szélsőséges tanokhoz. A nigériai Umar Farouk Abdulmutallab 2009-ben sikertelen merényletet hajtott végre egy amerikai utasszállító repülőgépen. Ugyanúgy az interneten kapott cselekedetéhez szellemi muníciót, mint a muszlimellenes blogokból merítő Anders Behring Breivik, aki 77 életet oltott ki Norvégiában. A társadalommal elégedetlen, a valós közösségektől elidegenedő fiatalok számára az internet menedéket jelent a hasonló gondolkodásúak körében.

A fundamentalista gondolatok vonzóak lehetnek azok számára, akik sértettségüket a hitetlenek, az idegenek, a „mások" elleni erőszakkal vezetnék le. Az iszlám esetében a legfontosabb az értelmezés kérdése. Ugyanis a Korán azon részletei, amelyek erőszakra szólítanak fel a hitetlenek ellen, csak a saját történelmi kontextusukban értelmezhetőek helyesen. Az iszlám szent könyve máshol éppen a békét és a könyörület erényét hirdeti. A társadalommal szemben neheztelést érző fiatalokat azonban azok az értelmezések vonzzák, amelyek feloldják elégedetlenségüket, akár halálos erőszak árán is. Ezt a folyamatot a pszichológiában elfogult megerősítésnek, vagy megerősítéses torzításnak hívják.

Amir Ahmad Nasr története azt mutatja, lehetséges kiút ebből a tudatállapotból. A Katarban nevelkedő blogger egészen fiatal korától a szalafista fundamentalizmus tanításait követte. Az egyiptomi világi bloggerek írásainak hatására azonban revideálta világszemléletét. A lassú szellemi folyamatot segítette az interneten tapasztalt szólásszabadság atmoszférája, és megismerkedése a Korán liberális értelmezéseivel. A világhálón egy olyan közösségre talált, ahol a kritikai gondolkodás erősíti a befogadó vallásosság gondolatát.

Amir Ahmad Nasr szudáni származású internetes aktivista, blogger, vállalkozó. A közeljövőben jelenik meg My Isl@m: How Fundamentalism Stole My Mind and Doubt Freed My Soul című kötete, melyben személyes történetén keresztül mutatja be, hogyan került a vallási fundamentalizmus vonzásába, és hogyan szabadult meg tőle az arab blogoszféra hatására.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200