brusszel


Ellenzéki politikusok rokonai is nyertek a trafikpályázaton?

Figyelő Online
2013.05.02  08:54   
mail
nyomtatás
A Magyar Nemzet szerint több, az ellenzéki politikusokhoz rokoni és üzleti szálon is kötődő vállalkozó is koncessziót nyert a trafikpályázaton.
A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint sikeres pályázatot adott be a Baranya megyei Sellye független polgármestere, Nagy Attila felesége is, aki Baksán nyert jogot dohánytermékek árusítására. Koncessziót nyert az egykori szocialista pártigazgató, Puch László testvére és sógora. De kiderült, hogy semi köze Puch Lászlóhoz.

A hvg.hu elérte Puch Józsefet Madocsán. Ő jelenleg valóban a Fidesz-KNDP jelöltjeként került be a helyi képviselő-testületbe, és valóban nyert trafikjogot. "Puch Lászlónak viszont nem vagyok testvére" - tette hozzá. Egyben elmesélte: ő 20 éve vendéglátós, működtet egy kocsmát, ezért pályázott. A kocsmában ugyanis leválasztott egy kihasználatlan részt, ott alakítja ki a dohányboltot. "De ha tudom, hogy ekkora tortúrával jár, nem teszem meg" - jegyezte meg.

A győztesek között van a dunakeszi MSZP-szervezet egykori alapítójának, Nagy Imrének a fia, és ugyancsak Dunakeszin nyert az egykori MSZMP-s Domoszlai Gábor. A cikk szerint jobbikos is akad a leendő trafiküzemeltetők között: Bán Norbert, a Jobbik szigethalmi önkormányzati képviselője a lapnak arról beszélt, habár nincs trafikosmúltja, két pályázatot is beadott, de csak az egyiken nyert.

A Magyar Nemzet cikke igyekszik fogást találni a baloldalon, de csak egy MSZP-st, a dunakeszi Nagy Imrét sikerül felmutatni, akinek a lap szerint a fia nyert trafikos koncessziót. Ellenzéki trafikosnak minősítik a független sellyei polgármestert, Nagy Attilát, akinek a felesége nyert, illetve Mali Zoltánt, a 2006-ban SZDSZ-es, 2010-ben függetlenként indult drávapiski polgármestert.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.