brusszel


A 2013. évi Manager Open sikeres idénynyitó versenye Győrött

Figyelő Online
2013.05.06  15:02   
mail
nyomtatás
Idén 10 regionális állomásból és budapesti döntőből álló Manager Open , a 2013.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság első idei versenyének - immár negyedik alkalommal - a gyönyörű barokk város adott otthont. Helyszíne ezúttal is a patinás , korábban több nemzetközi versenynek is helyt adó , Győr -Révfalusi Tenisz Klub kiválóan előkészitett pályái voltak.
Annak ellenére , hogy kora reggel még hűvös és szeles idő volt , népes mezőny gyűlt össze. Nemcsak a helyi egyesület hanem a másik két győri klubban , az Elektromosban és a Lendületben teniszező cégvezetők közül is sokan elindultak , de érkeztek nevezők a fővárosból sőt Szegner József személyében egy váci vállalkozó is elindult a versenyen.

A megnyitón a fővédnök Borkai Zsolt , az olimpiai bajnok polgármester , a MOB elnöke nevében Pozsgai Péter a Polgármesteri Hivatal sportosztályának vezetője üdvözölte a résztvevőket .Ezt követően Hámori Tamás , a Bajnokság versenyigazgatója kivánt kellemes kikapcsolódást és jóhangulatú játékot az indulóknak majd ismertette az ez évi versenynaptárat és azt, hogy 2013-ban pontverseny került kiírás Ezután köszönetet mondott a verseny támogatóinak , a Synergon Nyrt - nak , a Földgázszállító Rt-nek , a KPMG -nek , az Autó-Licit Kft-nek , a Polgármesteri Hivatalnak továbbá a média partnereknek , azaz a Figyelőnek és a Piac & Profit üzleti magazinnak. Végül Soós Szabolcs klubigazgató ismertette a sorsolás eredményét és a játékrendet.

A két rövidített játszmából álló összecsapások során először csoportokban és körmérközés formájában mérkőztek meg az egyes párok majd a legjobb 8 kettős már kieséses formában folytatta a küzdelmet. Az élvezetes mérkőzéseket mindenki örömére különleges , 8 különböző halból készített halászlé elfogyasztása szakította meg, A versenyen , többek között , a győri gazdasági élet olyan ismert cégeinek első emberei illetve döntéshozói vettek részt , mint az E-On , az Ing és az Allianz Biztosító, a Győri Szolgáltató Kft , a Zöldtető Kft vagy a Toscana Bútor és a Vertical Kft. A mérkőzésekről felvételt készített az Oxigén Media helyi kábeltévé , amelynek munkatársai rövid interjúra kérték fel Horváth Ottót, a Rába hotel igazgatóját valamint Hámori Tamást.

A végső győzelmet , a papírformának megfelelően , a tavalyi országos bajnok és többszörös győri címvédő a Somogyi Zsolt- Birtha Gábor páros szerezte meg két 4 :1-es játszmában a Soós Ákos - Somogyi Mihály kettős ellen. A két harmadik helyezett páros, a Balázs Lajos - Csiszár Péter valamint az Albert Zoltán - Csizmadia Péter is elégedett volt , hiszen ők ugyancsak jogot szereztek az október 5--i budapesti országos döntőn való részvételre. Az első helyezett pár résztvevői 5- 5 , a másodiké 3- 3 míg a két harmadik pár tagjai 1-1 ponttal várják a következő , május 11-én Kecskeméten lebonyolításra kerülő fordulót.

Az ünnepélyes díjkiosztón a győztes párosnak és a helyezetteknek Szabó György , a Menedzserek Országos Szövetsége elnöke , a Sanoma Média Budapest Zrt. vezérigazgatója , Pintér Balázs a Menedzser Alapiítvány vezetője , aki maga is elindult a viadalon továbbá Hámori Tamás adta át az értékes díjakat köztük a budapesti Corinthia hotel 2 személyes ebéd meghívóját , és a szálloda ,a Polgármesteri Hivatal , az E-On észak-dunántúli szervezete által felajánlott ajándékokat. Külön díjban részesült Soós Szabolcs valamint Füsi Lilla a verseny előkészítésében és lebonyolításában kifejtett munkájáért.

A versenyről készített fotók a www.menedzserekorszagosszovetsege.hu web oldalon és a www.facebook.com/menedzserekorszagos linken tekinthetők meg.


Az országban szervezettségével és az indulók számában is egyedülálló,immár kilencedik éve megszervezett társasági rendezvény sorozat a Országos Menedzser Teniszbajnokság 2013. évi naptára a következő :

április 27 : Győr / sikeresen lezajlott /

május 11 : Kecskemét
május 25 : Gödöllő

junius 8 : Tordas
junius 15 : Orosháza

augusztus 17: Debrecen
augusztus 24: Székesfehérvár
augusztus 31: Budapest / regionális /

szeptember 7: Eger
szeptember 21 : Szeged

október 5: Budapest / országos döntő /

Mindegyik versenynap szombatra esik , vasárnap az esőnap.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200