brusszel


Több kisgyermekes anya dolgozott tavaly, mint 2011-ben

Figyelő Online
2013.05.06  17:59   
mail
nyomtatás
Magyarországon tavaly több mint 190 ezer - 6 év alatti kisgyermeket nevelő - anya dolgozott, 15 ezerrel több, mint egy évvel korábban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adataira hivatkozva hétfőn.
Az NGM kiemeli, hogy 2005 óta nem volt ilyen magas a dolgozó kisgyermekes anyák száma. A tavalyi növekedés 2,1 százalékos foglalkoztatásiráta-bővülést jelentett, így ezeknek a nőknek 36,1 százaléka dolgozott 2012-ben.A kisgyermekes anyák a megnövekedett családi feladatok, a láthatatlan munka mellett akkor tudnak nagyobb eséllyel helytállni a munkahelyükön is, ha ott rugalmas lehetőségeket tudnak ajánlani számukra addig, amíg a gyermek kicsi. Ez több odafigyelést igényel mindkét féltől, a munkaadóktól és a munkavállalóktól is - hívja fel a figyelmet a minisztérium.

A közlemény rámutat: a magyar kormány jelentős lépéseket tett az elmúlt két évben, hogy segítse a nők életét, munkaerő-piaci jelenlétüket a gyerekneveléssel egy időben, a családi adórendszer bevezetésével, amely elismeri a gyermekneveléssel együtt járó munka értékét. Az NGM szerint 2012 júliusában hatályba lépett új Munka törvénykönyve megteremtette azt a keretrendszert, amely a rugalmasabb, családbarát munkaerőpiac kialakulásához szükséges.

A tárca szerint várhatóan növeli majd az anyák elhelyezkedésének esélyeit a 2013. januárban életbe lépett Munkahelyvédelmi akcióterv, mivel ennek segítségével a munkaadói járulékkedvezmény érdekeltté teszi a munkaadókat, hogy minél nagyobb arányban foglakoztassanak kisgyermekes nőket. A munkáltatónak ez a támogatás 3 év alatt 858 ezer forint megtakarítási lehetőséget jelenthet. A kisgyermekesek mellett 2,3 százalékponttal bővült azon anyák foglalkoztatási rátája is, akiknek a legfiatalabb gyermeke 6-11 éves, s így megfeleződött ennek a csoportnak a lemaradása az uniós átlagtól.Kiemelkedő eredmény, hogy ebből a csoportból az egy- vagy kétgyermekes anyák már nagyobb arányban dolgoznak Magyarországon, mint az unióban - mutat rá az NGM.

Azon anyáknak, akiknek a legfiatalabb gyermeke már elérte a 12 éves kort, több mint háromnegyede dolgozik, a foglalkoztatási rátájuk 4,1 százalékkal magasabb, mint az uniós átlag.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.