brusszel


Lámpaoszlopok termelnék az áramot

Figyelő Online
2013.05.07  15:43   
mail
nyomtatás
Olyan közvilágítási rendszer kifejlesztésébe kezdett konzorciumi partnereivel a GE Hungary Kft., amely éves átlagban több energiát termel majd, mint amennyi a saját működéséhez szükséges - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.
A jövő év végénn lezáruló projektet a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) 571 millió forinttal támogatja.

A közvilágítás a világ teljes villamosenergia- felhasználásának 15 százalékát teszi ki. Csak Európában mintegy 60 millió utcai világító pont van, amelyek összesen 15 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával növelik meg az EU ökológiai lábnyomát.

A közlemény szerint a közvilágítás az egyik kiemelt terület, ahol az önkormányzatok költségmegtakarítást érhetnek el, ugyanakkor jelentősen hozzájárulhatnak a fenntartható fejlődés biztosításához.

A GE Hungary Kft., az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az MTA Természettudományi Kutatóközpont együttműködése keretében megvalósuló közvilágítási koncepció egy rendszerbe integrálja a legkorszerűbb, LED fényforrásokon alapuló közvilágítást a napenergia hasznosításával.

Az "E+grid" elnevezésű rendszer intelligens vezérlőrendszerből, időjárás- és forgalomérzékelőkből, napelemekből, energiatároló akkumulátorokból, valamint LED-es lámpatestekből épül fel. A napelemek által egy év alatt megtermelt villamos energia mennyisége meghaladja a világítási rendszer éves energiaszükségletét. A rendszer hálózati zavar esetén képes a villamosenergia-hálózatról leválni, majd szigetszerűen tovább működni.

A próbaüzem 2014 nyarán, Budapest XII. kerületében, a KFKI csillebérci telephelyén kezdődik majd. A fejlesztés célja egy új üzleti modell kipróbálása is, amelyben a közvilágítás üzemeltetői már nemcsak fogyasztók, hanem az energiapiac aktív szereplőivé válnak. A nyári időszakban ugyanis a megtermelt fölös energia visszatáplálható a villamosenergia-hálózatba, bevételt hozva a közvilágítás üzemeltetői számára - áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200
 
rotate image left by 90 degreespreviousstart slideshownextrotate image right by 90 degrees
loading
close clearbox
stop slideshowstart slideshow