Vilmos Sándor holland király egy 2012-es WC-csésze-hajító versenyen. Rekordszinten a dinasztia népszerűsége

A 90-es évek közepén történt Hága belvárosának egyik sörözőjében. Tudod, ki az? – bökte oldalba a Figyelő tudósítóját holland kísérője, és egy társaság közepén mulatozó szőke fiatalemberre mutatott. A holland trónörökös – tette hozzá. A jelenetből két következtetés adódott. Egy: Hollandia jövendőbeli királya szereti a sört. Ez az állítás nem áll távol a valóságtól, ugyanis gyakori tivornyázásai miatt az ez év április 30-án trónra lépett, most 46 esztendős Vilmos Sándorra diákkorában a Prince Pils, azaz Sörherceg gúnynevet ragasztották. Kettő: mivel testőröknek nyomát sem láttam, a holland uralkodóház prominens tagja sokkal megközelíthetőbbnek tűnt, mint általában más országokban a királyi családok tagjai.

A polgárokhoz való közelség és a természetes, már-már feszélyezetlen viselkedés is nagy szerepet játszott abban, hogy a 16. század közepe óta a holland trónon ülő Orániai-Nassau-dinasztia hazai népszerűségi mutatója manapság 80 százalék körül van. Egy olyan korban, amikor a monarchiák az emberek szemében egyre anakronisztikusabbnak tűnnek, és egyre többen megkérdőjelezik a létjogosultságukat. De nem feltétlenül Észak-Európában.

IMÁZSÉPÍTÉS
A holland és a skandináv uralkodóházak elfogadottságának egyik fő oka, hogy az idők folyamán komoly alkalmazkodóképességről tettek tanúbizonyságot. Ennek fontos összetevője volt egy olyan imázs kialakítása és tudatos ápolása, ami az alattvalóknak azt sugallja, hogy mi is egy vagyunk közületek. Nem véletlen, hogy a köznyelvben bicikliző uralkodóknak is nevezik a holland, a dán vagy a norvég királyi ház tagjait, utalva arra, hogy a normalitásra helyezik a hangsúlyt a fényűzéssel szemben.

Az egyik ilyen bicikliző koronás főnek, a 33 évnyi uralkodás után a holland trónt legidősebb fiának idén áprilisban átengedő Beatrix királynőnek hivatali ideje alatt rengeteget kellett tekernie ahhoz, hogy kivívja alattvalói megbecsülését. A hollandok többsége a 75 éves korában lemondott Beatrixról egy országa iránt alázatos, keményen dolgozó, kvázi „államférfi” képét őrzi, akinek személyében az uralkodó az állam stabilitásának egyik letéteményese és a nemzeti egység szimbóluma. Ezt illusztrálja az is, hogy a hollandok háromszor öltöznek narancsszínbe, amely az Orániai-dinasztia színe is egyúttal: karneválkor, a labdarúgó- válogatott mérkőzései alkalmával és minden év április 30-án, amikor milliók ünneplik önfeledten a királynő napját.

Nem mindenhol áll azonban olyan jól a monarchiák szénája, mint Hollandiában vagy Nagy-Britanniában, ahol a 61 éve uralkodó II. Erzsébet népszerűsége is töretlennek látszik. Persze a most 87 esztendős királynő hosszú uralkodása sem volt mentes a hullámvölgyektől. Elég csak egykori menye, a nála is népszerűbb Diána hercegnő 1997-es tragikus halálára és az azt követő felháborodásra gondolni. Az új spanyol generáció azonban már nem hálás a 75 éves János Károly királynak azért, mert 1981-ben bátor kiállásával megakadályozta, hogy az ország visszacsússzon a diktatúrába. A király lányának, Krisztina infánsnőnek a férjét érintő sikkasztási ügy és az öregedő uralkodó tavalyi botrányos botswanai elefántvadászata már annál inkább vörös posztó a munkanélküli spanyolok millióinak szemében.

Sokan annak a hollandiai Beatrixnak a példáját ajánlják most a válsággal küszködő, öregedő európai monarchiák számára, akinek volt bátorsága önként lemondani a trónról. Talán nem véletlen, hogy a szomszédos Belgiumban is azonnal elkezdődtek a találgatások arról, vajon a törődött, 80. életévéhez közelítő II. Albert is lemond-e a régóta jegelt trónörökös, Fülöp javára.

Eljött volna a nagy generációváltás ideje az európai uralkodóházaknál? A holland király beiktatásakor készült családi fotó már mintha ezt sugallta volna. A képen ugyanis a liechtensteini és Albert monacói herceg kivételével egyetlen regnáló uralkodó sincs, minden monarchiát a sorára váró új generáció képviselte az eseményen.


NADRÁGSZÍJ
A két etnikai közösség, a flamandok és a vallonok által alkotott Belgiumban ugyanakkor az uralkodó szerepe nem korlátozódik kiállítások megnyitására és nemzetiszínű szalagok átvágására, még ha sokan, különösen a flamand nacionalisták, ezt is szeretnék. Egyesek attól tartanak, ha II. Albert idejekorán bedobná a törülközőt, akkor a jövő tavaszi választásokat követően az ország politikai káoszba süllyedhet. A királynak ugyanis nagyon fontos szerepe van a kormányalakítási tárgyalásokban az ezzel a feladattal megbízandó személy kijelölésével. A mindenkori belga miniszterelnököknek minden hétfő reggel raportra a királyi palotába kell menniük, jóllehet az uralkodó nem adhat utasításokat.

A gazdasági és pénzügyi válság egy új dimenziót adott az európai monarchiák szüntelen alkalmazkodási kényszerének. A krízist is viszonylag ép bőrrel átvészelő skandináv államok kivételével a királyi családoknak minden országban összébb kellett húzniuk a nadrágszíjat, jóllehet ezt a legnagyobb jóindulattal sem lehet érdemi megszorításnak nevezni. Az ingatlanaival, páratlan képzőművészeti és ékszergyűjteményével a világ egyik leggazdagabb asszonyának számító angol királynőnek és családjának 2012-ben 16 százalékkal csökkentették a kiadásait.

A takarékossági program részeként II. Erzsébet megnyitotta a turisták előtt a Buckingham-palota egyes szárnyait, a belépőjegyek eladásából generálva bevételeket. Az uralkodói család alkalmazásában lévő személyzet bérét is befagyasztották, és további spórolásként több királyi ingatlan felújítását is elhalasztották. A Windsorok 2011-ben még így is átszámolva körülbelül 50 millió amerikai dollárba kerültek a brit adófizetőknek, igaz, egy főre lebontva ez mindössze 1 dollár évente.

A népszerűségéből mostanra sokat veszítő János Károly 7 százalékkal csökkentette a saját és fia, a trónvárományos Fülöp herceg apanázsát. A király fizetése ezzel éves szinten 272 ezer euróra csökkent, míg a trónörökösé ennek az összegnek kevesebb mint a fele.

II. Albert belga király sem ágált az ellen, hogy befagyasszák az államtól kapott éves 10,8 millió eurós apanázsát, miközben Belgiumban egyre többen feszegetik, hogy az állami dotációtól fosszák meg az uralkodó két másik gyermekét és azok családját.

Herman Matthijs, egy ismert flamand politológus viszont kiszámolta, hogy az egyébként nem rongyrázó hírében álló holland királyi családra költ a legtöbbet a monarchiák közül az állam. Az Orániaiak juttatásai egy adott évben elérik a 40 millió eurót, körülbelül 52 millió dollárt. Matthijs szerint azonban ez az összeg nem tartalmazza az állami utazások, a biztonsági intézkedések és a királyi paloták fenntartásának költségeit, amelyekkel együtt akár az évi 100 millió eurót is elérheti a számla végösszege.



Ez sok vagy kevés? A Tilburgi Egyetem egyik közgazdászprofesszora úgy véli, hogy a monarchiára fordított állami kiadások eltörpülnek a haszon mellett, amit a királyi ház és annak tagjai hajtanak az országnak. Harry van Dalen 2007-ben egy tanulmányban megpróbálta megbecsülni, hogy a királyi udvar milyen hatással van az ország GDP-jére. A Világbank alkotmányos monarchiákra vonatkozó adatait más államformákkal összevetve 0,8 és 1 százalék közé becsülte a királyi ház jelenlétével összefüggő pótlólagos gazdasági növekedést.

A Fortune magazin által idézett holland professzor úgy vélte, hogy az alkotmányos monarchiák stabilitást, hatékonyságot és bizalmi tőkét jelentenek az országnak. A trónörökösök közül többen népes üzleti delegációk vezetésével próbálják előmozdítani külföl-
dön a befektetéseket. A királyi család tagjai előtt olyan kapuk is megnyílnak, amelyek üzletemberek előtt csak ritkán vagy egyáltalán nem. Az uralkodóházhoz köthető bónusz van Dalen becslése szerint 4-5 milliárd eurót adott hozzá Hollandia GDP-jéhez 2006-ban. Az évi százmilliós kiadással összehasonlítva ez tényleg nem tűnik rossz üzletnek.

Kapcsolódó cikkek